E-RendON

Az Olvasónapló egy kísérlet, amellyel tudományos közlemények feldolgozását kívánom elvégezni. A rendészettudomány tárgykörében született (1990-t követő) európai és nemzetközi szakirodalmi termést helyeztem célkeresztbe, mivel ez a tudományterület Magyarországon gyerekcipőben jár. [A hazai szakirodalmi eredményekről sem fogok hallgatni.] Célom ezzel a modern Olvasónaplóval a dokumentáció, illetve esetleges érdeklődők megnyerése a rendészettudománynak. A tudományos gondolatcsere sem lenne idegen számomra. (Dr. Karsai Krisztina, Szeged)

2012.11.11. 20:59 KarsaiK

A rendészet kontrolljának időszerű kérdései - konferencia-beszámoló

A Belügyi Tudományos Tanács - ezúttal a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel megerősítve - konferenciát szervezett a fenti címmel, 2012. november 9-én. 

A rendezvény - már előrebocsátom - tetszett. Jó volt a különböző szempontú előadások és eltérő fókuszú előadók válogatása, s ezt az erőfeszítést nem homályosította el az sem, hogy 1-2 előadást inkább felejteni kellene, mintsem írni róla. Ha a Belügyi Tudományos Tanács folytatja ezt a szellemiséget, akkor kezdhetünk örülni. Az persze más kérdés, hogy a tudományos vélemények mennyire is befolyásolják a jogalkotást és a jogalkalmazást... Vagyis tudjuk, hogy alig-alig, mégis a befolyásolás elvi lehetőségébe vetett hitet meg kell őrizni. Ugyan a tudományos kíváncsiságot és a tudományos tevékenységet elsődlegesen nem ez a hit vezérli, de azért jó lenne némi közvetlen társadalmi hatással is számolni. 

A megnyitó beszédeket (Dános Valér és Patyi András) követően Varga Zs. András ("A rendészeti tevékenység kontrolljának ügyészi aspektusai") beszélt az ügyészség büntetőjogon kívüli tevékenységéről és mind történeti, mind nemzetközi kontextusban is elhelyezte a jelenleg hatályos jogi szerkezetet. Kifejezetten pozitív véleményt alkotott meg az ügyészség fenti tevékenységét érintő jogszabályi változásokról és arról, hogy

az ügyészségnek mint "az igazságszolgáltatás közreműködőjének"

(ahogy az Alaptörvény fogalmaz) a büntetőjogon kívüli ügyekben is így kell viselkednie. Mondjuk az előadó evidenciaként kezelte, hogy a szabálysértési eljárások a rendészeti tevékenységhez tartoznak, ami némi magyarázatot igényelt volna, de tőle így is elfogadjuk. Az előadásból mindenesetre azt leszűrhettük, hogy a rendészeti tevékenység ügyészségi kontrollja a közigazgatási jellegű tevékenységből eltolódik az igazságszolgáltatási tevékenység irányába. 

Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonsági Hivatal tevékenységéről tartott áttekintő előadást és néhány, a rendőrség tevékenységével összefüggő egyes konkrét kérdést részletesen be is mutatott. 

IMG_20121109_115922.jpg

"A rendészeti kontroll nemzetközi kitekintésben" ígéretes címet viselte Nagy Judit előadása is, ami dinamikus és jól felépített volt. Sajnáltam ugyanakkor, hogy az előadás a nemzetközi dokumentumok felsorolására vállalkozott csupán (igaz, számomra is volt ismeretlen instrumentum), s mellőzte az értékelő momentumokat. Reménykedek benne, hogy lesz analitikus folytatása a témafelvetésnek, mivel engem ez a terület amúgy is súlyozottan érdekel. Azt viszont még a kevésbé tájékozottak is megérthették, a rendészet nemzetközi kontrollját számos soft law dokumentum kíséri, ami azt jelenti, hogy van szabályozási igény (vagy ha úgy tetszik, iránymutatási szükséglet) a nemzetközi színtéren, hogy hogyan is kellene a rendészeti tevékenység elvi (filozófiai és etikai) alapjait kialakítani. Merthogy a

nemzetközi instrumentumok ekkora sűrűsége

azt is jelenti, hogy van közös nevező még akkor is, ha amúgy hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a rendészeti tevékenység súlyosan társadalom- és kultúrafüggő. Esetleg politikafüggő. 

Hajas Barnabás kedvenc előadóm rendészettudományi konferenciákon, "civil" jogászként nem köti gúzsba a keményített egyenruha, így bizton számíthatunk objektív és szakmai megnyilvánulásaira. A "Rendészeti panaszok az ombudsman gyakorlatában" című előadása - sajnos idő hiányában - áttekintő jellegű volt, az egyes ügycsoportokkal kapcsolatosan elemzéseit csak tárgyszavakban hallhattuk. Ki kell emelni kritikáját a rendőrségi intézkedések jegyzőkönyvezési gyakorlatának hiányosságait, miszerint a rendőri jelentések alkalmatlanok arra, amire használni kellene azokat: a helyzet az ugyanis, hogy nem lehet belőlük rekonstruálni a történteket... Ha ez a kritika elérne a jogalkalmazók füléhez mennyivel előrébb lennénk. S hát még azért is szeretjük Barnabást, mert  ragyogóan használja a Prezit

Hau.jpg"A katonai büntetőjog mint a rendészeti kontroll sajátos eszköze" volt a címe Hautzinger Zoltán előadásának, aki arra a kérdésekre kereste a választ, hogy lehet-e a katonai büntetőjog a rendészeti kontroll eszköze és arra is, hogy kiterjeszthető-e a katonai büntetőeljárás a rendészet bizonyos szféráira. Kiderül az előadásából az is, hogy a mai jogalkotó - különös tekintettel az új Btk. vonatkozó rendelkezéseire - nem tudja vagy nem akarja eldönteni, hogy ez a katonásdi, rendőrségesdi csupán egy-e a sokféle foglalkozás közül avagy valami más, ami kiemeli az ezt a tevékenységet végzőket a szokásos társadalmi (jogi) rendből... Ahogy Péterfalvi Attila hozzászólásában ezzel kapcsolatosan később kifejtette a katonai bűncselekmények, a katonai büntetőeljárás és a katonák mint személyek egymástól különböző halmazokat alkotnak, amelyek nem mindig fedik egymást. Ez nem jogkérdés, hanem világnézeti.  

Rávilágított Hautzinger ezzel kapcsolatban arra is ismételten, hogy a szabályozás elégtelensége, azazhogy a személyi hatály hol az épp végzett tevékenységtől, hol a szervezeti egységtől függ, már egy-egy konkrét esettel kapcsolatos első intézkedéseknél is problémát okozhat, ami a 

büntetőeljárások versengésében 

(ti. hogy katonai vagy "civil" be-t folytassanak le), testesül meg. Mindenki emlékezzék csak a Zsanett ügyre. 

Sabjanics István "A különleges jogrend elméleti problémái és a felelősségtan egyes kérdései" c. előadásában a kivételes hatalomgyakorlás rendészeti aspektusait vizsgálta meg, érzésem szerint a témakör mélyebb kibontása is napirenden van az előadónál, amit a rendkívül rövid időkeretben éppen csak felvillantani tudott. Ez sajnos azt a benyomást keltette, mintha lazán kapcsolódna az előadás magához a rendészethez - de nem éreztem jogosnak az ilyesfajta kritikát. Reméljük, az írásbeli változat majd analitikus mélységben kibontja a most még csak sejtetett összefüggéseket. No, és ne feledkezzünk el az előadó prezijének méltatásáról sem. 

Féja András a Független Rendészeti Panasztestület munkájáról számolt be, Szabó Andrea pedig a NAV rendészeti kontrolljáról. Kár, hogy ez utóbbiról alig tudtunk meg valamit, de azt igen, hogy a rendfokozat ugyanolyan tevékenység végzése mellett fizetési különbségeket is jelent. Kíváncsi lennék, hogy mivel legitimálja a jogalkotó az effajta diszkriminációt. 

Szólj hozzá!


2012.09.22. 16:40 KarsaiK

Szubjektív konferencia-beszámoló...

A szakmai / tudományos konferenciák egyik közös ismérve az, hogy legfeljebb 1-2 előadás az, ami miatt érdemes végigülni az egészet, s hát az is igaz, hogy hallgatónként változó is lehet, hogy mely előadást honorálják a "na-ezért-már-megérte-eljönni" vélekedéssel. Személyes érdeklődésem a kiberbűnözés jelene és jövője kapcsán nem is izgazán szakmai jellegű, egyszerűen annyira szeretem a modern IT-t és a világháló nyújtotta lehetőségeket (munka, szórakozás), hogy mindenképpen szerettem volna a legújabb eseményekről hallani. A szakmai érdeklődésem e konferencián is a bűnüldöző hatóságok együttműködésére, a transznacionalitásból adódó nehézségek (és könnyebbségek) leküzdésére tett jogi erőfeszítésekre fókuszált, de ilyen előadásból azért kevés akadt. 

Az első érdekesnek induló előadás központi kérdése az volt, hogy a kibertérben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatosan

a büntető joghatóság szabályai

hogyan alakulnak, vannak-e jellegzetességei a jogi szabályozásnak a kibertér sajátosságaihoz igazítva. Legalábbis ezt a kérdésfeltevést lehetett várni “Hommonai János: A magyar joghatóság határai a kibertérben az ügyész szemszögéből” című előadásra beülve. A válasz röviden az, hogy nincsenek, bővebben pedig az, hogy valószínűleg egy darabig nem is lesznek. Ugyan a hagyományos területi elvet alapjaiban kezdte ki a modern technológiai fejlődés, újabbat nem sikerült még találni, ami alkalmas lehetne, tudtuk meg. Ez szinte felért egy kiadós vállvonogatással. Nehézségként nevezte meg az előadó ebben a kontextusban, hogy a magyar Btk. nem tartalmazza az elkövetés helyének definícióját (szemben a német Btk.-val), így nem tudjuk, hogy egészen pontosan mit lehet és kell az elkövetés helyének tekinteni. 

Az elkövetés helyének definíciója a kibertér előtti időszakban sem volt benne a Btk.-ban, de ez nem zavart senkit abban, hogy erre nézve különböző elméleteket alkosson meg, és abban sem, hogy bírósági döntést ezen elméletekre alapozzon. Azaz törvényi definíció helyett értelmezéssel jutottunk el az elkövetés helyének fogalmához. Nem látom, hogy miért ne lehetne ezt ma is követni, ugyanis a kialakult jogértelmezési gyakorlat nem törvény, még az ügyészség számára sem, azon mindig lehet változtatni. Az egyedüli korlátot a - tényálláshoz képesti - felelősséget megalapozó vagy kiterjesztő analógia-tilalom jelenti. Azaz nyugodtan el lehet lesni azokat az ismérveket, amelyek másutt az elkövetési hely fogalmi körébe vonnak és meg kell vizsgálni annak analógia-mentességét, s ha alkalmas, akkor alkalmazni kell. Vállvonogatás helyett. 

Fontos tapasztalat volt, hogy számos előadó felvetette (hol elrettentő példaként, hol megoldhatatlan jogi nehézségként, hol pedig éppen megfontolandó újításként) az online házkutatás és adatlefoglalás problémakörét (még remote search seizure) - s ugyan még az ezt elismerő államokban (USA, Németország) sem jutottak nyugvópontra az ezekkel kapcsolatos filozófiai, emberi jogi viták, biztosra vehető, hogy

ez a jövő útja.

Igen, igen, ez is csak úgy lehetséges, hogy új filozófiát kell alkotni és eltérő zsinórmértéket bevezetni a magánszférához való jog horizontját illetően, no meg azt az el nem hanyagolható jogkérdést is tisztázni kell, hogy az adat a büntetőeljárási bizonyítás szempontjából tulajdonképpen micsoda is (bűnjel, amit le lehet foglalni? a bűnüldöző hatóság általi mentéssel a lefoglalás megtörténik? hogy lehet "internetes" nyomot rögzíteni? stb.)...

Az is világossá vált számomra, hogy a bűnüldöző hatóságok jelentős mértékben rá vannak szorulva az ipari IT vívmányaira, mivel a nem piaci alapon működő állami rezsimben a saját szakmai fejlesztések (és így a hatékony kiberbűnüldözés) hatalmas forrásokat emészte(né)nek fel. Ugyanakkor a szabad piacról történő megvásárlásuk az elvi aggályok mellett jelentős biztonsági kockázatokat is hordoz. Mégis azt kell mondani, hogy e problémákat 

a piaci szereplők társadalmi felelősségvállalása

a gyakorlatban kompenzálja: tudástranszfer a hatóság tagjai számára,  biztonsági jelzőrendszerek kiépítése, a hatóságokat megkötő területi elv figyelmen kívül hagyásának lehetősége (pl. valós időben zajló világméretű támadások nyomon követése)...

Szólj hozzá!


2012.09.17. 23:39 KarsaiK

Kibertér-rend(észet)-védelem avagy nemzetközi konferencia a kiberfenyegetések kihívásairól

erendonakiberen_1347917920.jpg_1920x2560

Részlet a meghívóból:

"... a hidegháború elmúltával és a globalizáció térnyerésével ma már asztali számítógépeken, illetve egyre inkább okostelefonokon keresztül az informatika másik nagy vívmánya, az internet is elérhető bárki számára. Ezeknek a fejlesztéseknek a felhasználásával a pár évtizede még csupán regionális érdekeltségű terrorcselekményeket elkövető csoportok mára globális veszélyforrássá nőtték ki magukat, hiszen a kritikus infrastruktúrák vagy pénzügyi rendszerek sebezhetőségének kihasználásával vagy egyes rendkívül szenzitív nemzeti érdekeltségű adatok, információk közzétételével sokkal jelentősebb kárt képesek okozni, mint ideológiai elődjeik. Felismerve a veszély jelentőségét az államok megerősítették informatikai potenciáljukat. Azonban okulva a 9/11 utáni megváltozott viszonyok ellentmondásos és megkérdőjelezhető kormányzati lépéseinek szakmai, társadalmi és politikai visszhangjából, az informatikai terrorizmus elemzését, valamint a szükségesnek ítélt lépéseket és azok várható következményeit folyamatos tudományos-szakmai diskurzus keretében kísérik figyelemmel."

E diskurzus jelen momentumára én is meghívást kaptam s el is mentem, s amelyről az első hivatalos sajtóközlemény itt olvasható. Az Olvasónapló is mutat majd beszámolót vagy közleményt: de itt a szükségszerű szelekciót, így az említésre kerülő előadások körét csakis a szubjektív érdeklődés alapozza meg. Nemsokára jönnek a részletek.

Előtte azonban meg kell jegyeznem rögtön két dolgot: már az elején feltűnt, a magyar előadók képesek angolul válaszolni az angolul feltett kérdésekre, olyan is van, aki eleve angol nyelvű vizuális támogatást (prezentáció) hozott a magyar nyelvű előadáshoz, hogy a tolmácsolást jobban tudják követni a külföldi kollégák, sőt még olyan is, aki szépen összefoglalta angolul a mondanivalóját. Igaz, ebben a témában ez a fajta jártasság majdhogynem elengedhetetlen, mégis a nemzetközi szintéren való szakmai / tudományos versenyképességünknek - a szaktudáson kívül - ez az igazi záloga. Szóval ez az egyik, ami már most tetszik. A másik meg: a parádés szervezés.

Egy kicsit még izgulok a tolmácsolás milyenségéért, holnap abba is belehallgatok.

Szólj hozzá!


2012.08.23. 19:17 KarsaiK

A "modern rendőrség kinyújtott kéz" - de nem nálunk

Elég jó kérdések és őszinte válaszok egy mindenképp elolvasandó interjúban Krémer Ferenccel...

1 komment


2012.06.12. 22:02 KarsaiK

Szabad asszociálni...

rendorsegi_kultura_1339530660.jpg_960x625

Szegeden történt (fotós: Iványi Aurél) a fotó és nagyon tetszik. Az alkotója nem adott neki címet, nekem több is eszembe jutott, s szerintem ezzel mindenki így van, aki a fotót látta. A múzeum és így a "közművelődés" temploma, illetve a rend őrének közös ábrázolása alaphangon is kínálja a jobbnál-jobb asszociációkat, de a fiatal rendőr testhelyzete (például nem tudjuk, hogy el fog-e indulni felfelé...) még pikánsabbá is teheti a kép alapján iduló gondolatfolyamot. 

Egyszerűbbek: "Rendőrség? Kultúra!"  "Köz(eg)művelődésnek" 

Jobbak: "A messziség..." "Kis lépésekkel felfelé" "Feljutunk-e valaha?" 

Erőltetett, de kézenfekvő: "Rendőrségi kultúra - kulturált rendőrség". 

 

Egyéb ötlet?

 

Szólj hozzá!


2012.05.18. 08:52 KarsaiK

Megalakult az MTA IX. Osztályának Rendészeti Albizottsága

academia_1337322985.jpg_792x612

2012. május 16-án megalakult az MTA IX. Osztályának (Gazdaság- és Jogtudományok) Állam- és Jogtudományok Bizottságának Rendészeti Albizottsága, és megválasztotta tisztségviselőit.

ElnökFinszter Géza, az MTA doktorra

Alelnök: Bukovics István, az MTA doktora és Tóth Judit, az állam- és jogtudományok kandidátusa

Titkár: Görbe Attiláné Dr. Zán Krisztina, PhD

Igazán örömteli esemény, hogy az albizottság megalakulhatott, a mintegy 27 szavazati jogú (tudományos fokozattal rendelkező) meghívott között jómagam is részt vehettem e fontos eseményen. Nagy várakozással tekintünk mindannyian az albizottság működése elé, remélhetőleg aktivizálni fogja a rendészet és rendészettudomány iránt érdeklődő szakmai közönséget. Feltehetőleg csak engem csiklandoz a kérdés, hogy míg korábban büszkén viselte - a korábbi szervezeti rendben - ez az albizottság a "rendészettudományi" nevet, most a kétségtelenül rövidebb és így praktikusabb elnevezést, a "rendészeti" jelzőt használja - miért is van ez így?

E bejegyzésnek az örömteli eseményről való híradáson kívül még az is oka, hogy a megválasztott vezető tisztségviselők ugyan igen rövid, de rendkívül fontos hitvallásokat tettek a rendészettudomány jövöjét illetően, amit mindenképpen érdemesnek tartok itt is közölni. 

Finszter Géza felhívta először is a figyelmünket arra, hogy a tudomány számára a kiindulópont a megismerés, amelyet a bizottsági szakterületek jelentős részén "a titok" védelmét övező jogszabályok (vagy sokszor a bevett gyakorlat) majdhogynem lehetetlenné tesznek. Ezt mindenképpen ki kell küszöbölni és a tudomány állásfoglalásait a szakmai szervezeteknek az információkhoz való hozzáféréssel elő kell segíteni. Remélem, hogy ezirányban az albizottság jelentős lépéseket tud majd tenni. 

Az, hogy a tudománynak nem az a feladata, hogy a mindennapi szakmai gyakorlatot igazolja, Finszter Géza különösen fontosnak tartotta kiemelni és csak egyet lehet vele érteni. HIsszük, hogy az albizottság tagjainak tudományos tevékenysége alkalmas lesz arra, hogy - adott esetben - a gyakorlat kritikai elemzésével hozzájáruljon a jobbításhoz. Igaz ugyanakkor, emelte ki Finszter Géza harmadik fontos kiindulópontként, hogy az állandóságra berendezkedett szervek nem igénylik a tudományt, mivel a szükségképpen felmerülő kritikai észrevételek a változás irányában hatnak. Úgy kell ezt érteni, hogy sajátos jellemzője a rendészettudományi vizsgálódások fókuszpontjában levő szervezeteknek a változásokkal szembeni erőteljes rezisztencia, s ha ez így van, akkor a kritikai tudomány "beengedése" csakis zűrrel járhat. Hiszem, hogy az albizottság megalakulása és tevékenysége ezen az alaphelyzeten is változtatni tud. 

Tóth Judit rövid felszólalásában az albizottságot a kritikai attitűd kialakítására (erősítésére) és a vizsgálódások tárgyát képező szervezetekhez képesti autonómia kivívására buzdította. 

Úgy érzem, a vezető tisztségviselők személye és az albizottság összetétele alkalmas lehet arra, hogy a rendészettudomány szekerét a fejlődés útján tolja.

 

Szólj hozzá!


2012.03.23. 10:30 KarsaiK

Katona Géza kapta a Szabó András érmet

A Szabó András érem a Belügyi Tudományos Tanács kitüntetése, amelyet a közelmúltban alapítottak Szabó András munkássága előtt tisztelegve a belügyi tudományos tevékenység elismerésére.

A kiírás szerint: „A Kiváló tudományos munkáért járó érem azoknak az oktatóknak, kutatóknak és más dolgozóknak adományozható, akik a minisztérium különböző szerveiben folyó oktató, tudományos kutatómunkát hosszú időn keresztül kiemelkedően, alkotó módon végezték, és jelentősen hozzájárultak a minisztérium hazai, valamint nemzetközi hírnevének erősítéséhez. Különös tekintettel azokra, akik segítették a rendvédelem és közigazgatás fejlesztését, az önálló rendészettudomány megteremtését.”

Nagyon örülök, hogy Szabó András előtti tisztelgés díjalapításban is testet öltött, méltó és állandó forrása lehet az emlékezésnek.

Az első – rendhagyónak tekinthető – érem-átadásra 2012. február 29-én került sor, ahol Katona Gézát részesítették e kitüntetésben. A díjazott 1925-ben született, nyugalmazott dandártábornok, az MTA doktora, c. egyetemi tanár. Kutatási területe a kriminalisztika és jelenleg Belügyi Tudományos Tanács tiszteletbeli elnöke is

 A professzor úrral egyszer volt alkalmam pár szót váltani néhány évvel ezelőtt egy „bm”-es fogadáson, amikoris – nagy meglepetésemre – azt mondta, két kaszinótojás és egy töltött hústekercs között, hogy figyelemmel kíséri tevékenységemet és hogy jónak tartja írásaimat. Lehet, hogy nem pont ezeket a szavakat használta, de ez volt a lényeg, mindezt úgy, hogy egyébként sem szervezetileg, sem egyedileg nem volt érintkezési pontunk – a közös szakmai érdeklődést leszámítva. Talán ez volt az első ilyen típusú visszajelzés a nem közvetlen kollégáktól, ezért is emlékszem rá. 

 Szívből gratulálok a kitüntetett Katona Géza c. egyetemi tanár úrnak a kitüntetéshez.

Szólj hozzá!


2012.02.22. 09:16 KarsaiK

Jogorvoslatok különleges metszéspontja (Kovács Judit)

Kovács Judit tanulmánya (A Független Rendészeti Panasztestület által folytatott panaszeljárás és a büntetőeljárási jogorvoslat metszéspontjai - Bibliotéka) igazi kincs a rendészeti joggal (így a rendészettudománnyal) foglalkozó hazai művek között, adekvát témaválasztás és ragyogó kidolgozás jellemzi, csak sajnálni lehet, hogy rövid a tanulmány, azt meg még inkább, hogy keveset olvashatunk a szerzőtől másutt is.

A cikk rendkívül érdekes kérdést vizsgál (ahogy a címében is megfogalmazza), amelyre pontos választ is ad a joggyakorlat eddigi elemzése és saját következtetések alapján.
A rendőri intézkedésekkel szembeni jogorvoslatok és a büntetőeljárási jogorvoslatok egymást részben átfedő halmazt alkotnak, így a metszetben joggal merül fel a kérdés, hogy mely jogorvoslati eljárásra kerüljön sor, ugyanis mind a döntést hozó szerv, mind az adott jogorvoslat eljárási keretei, mind pedig annak jogkövetkezményei jelentősen különböznek egymástól.
 
A Független Rendészeti Panasztestület (itt a továbbiakban FRPT) eljárásának alapja és ezzel kapcsolatosan fontos értelmezési és jogalkalmazási problémákra is megoldást találunk a cikkben.
„A vizsgálandó kérdés ilyen esetekben, hogy azon rendőri intézkedések, amelyeket a rendőr a nyomozó hatóság tagjaként, de az Rtv. alapján foganatosít, valamint a panaszosnak emberi méltóságát érintő egyes cselekmények (mulasztások) a nyomozás során gyakorolható panaszjog körébe vonhatóak-e.” 275.o.
Azaz a Be. szerint kell panaszt tenni az illetékes és hatáskörrel rendelkező ügyésznél vagy mehet a panasz a FRPT-hez.
 
A szerző kategorizálja az ügycsoportokat s a kollízió elvi lehetőségeinek korlátok közé (ti. azonosan kezelhető ügycsoportok keretei közé) szorításával a helyes „minősítést” is megalapozza.
Így az alábbi ügyek fordulhatnak elő:
a)      a büntetőeljárás formális megindulása előtt foganatosított intézkedésekkel szembeni panasz, jogalap az Rtv. 92.§ (1) bekezdése
pl. igazoltatás, majd megbilincselés és előállítás
b)      folyamatban levő büntetőeljárás során foganatosított rendőri intézkedéssel szembeni panasz
 
a.       kizárólag Be. szerinti eljárási cselekményekre irányul a panasz (FRPT nincs hatásköre), Be. 196.§
 
pl. rendőrség kifogásolható idézési gyakorlata
 
b.      Rtv. szerinti rendőri intézkedésre irányul a panasz (FRPT lefolytatja a saját vizsgálatát),
pl. kifogásolható szolgálati fellépés
c.       az eljárási kényszerintézkedés (elővezetés) foganatosításának arányossági szempontú vizsgálata, Rtv. 15.§ (FRPT).
 
Annyi megjegyzésem lenne ehhez, hogy az arányosság vizsgálata alapvetően más jogalapot és más tartalmat hordoz, mint az intézkedések jogszerűségének „puszta” kontrollja, ezért ezt a csoportot teljesen önállóan lenne érdemes kezelni.
 
c)       folyamatban levő büntetőeljárás során foganatosított rendőri intézkedés (kihallgatás) során a rendőr hangvételét kifogásoló panasz
 
Igazán értékes része a munkának ezen esetkört elemző néhány oldal, mivel itt a büntetőeljárás a rendőri tevékenységgel oly mértékben fonódik össze, hogy nehéz felállítani a határköveket – úgy vélem azonban, hogy a szerzőnek mégis sikerült.
Itt a kérdés az tudniillik, hogy „az ügyészség a Be. szabálya szerinti jogorvoslati eljárás keretében kivizsgálja és orvosolja-e a kihallgatások (más nyomozati cselekmények) során bekövetkező, az emberi méltósághoz való jogot sértő rendőri intézkedéseket (mulasztásokat). Amennyiben igen, a Testület érdemi vizsgálatot nem folytat. Abban az esetben azonban, amennyiben az ügyészség a nyomozati cselekményt ilyen aspektusból nem vizsgálja, a panaszos esetleg elesik a hatékony jogorvoslattól.” (282.o.)
 
Kovács leírja a Testület gyakorlatának változását és a Legfőbb Ügyészséggel folytatott jogértelmezési véleménycserét, aminek alapján ma már pontosan ki lehet rajzolni a határt:
„A Testület azon büntetőeljárásban történt rendőri intézkedéseket, amelyek a Be. szerinti speciális jogorvoslattal nem támadhatók – és amelyek közül legtöbb panaszos a rendőri hangnemet sérelmezte, de több esetben előfordult már az ivóvíz, illetve az élelem nem biztosítása is a panaszokban – (…), az Rtv. 11.§-ának (1) bekezdése alapján vizsgálja.  Minden esetben felhívja az Rtv. 2.§ (1) bekezdésének második mondatát, amely szerint a rendőrség tiszteletben tartja és védelmezi az emberi máltóságot, óvja az ember jogait.” (284.o.)
Mindezek alapján elmondható, hogy a büntetőeljárás formális megindulása nem jelenti a FRPT eljárásának a kizártságát, hiszen a Be. szerinti panaszjog nem terjed ki minden elképzelhető jogsértésre – különösen alapjogi sérelmekre. Így tehát a FRPT vizsgálhat és meg is állapíthat alapjogsértést a folyamatban levő büntetőeljárásban is. Egy ilyet megállapító állásfoglalás azonban komoly hullámokat kelthet a büntetőeljárási bizonyítékok értékelése körében: a Be. 78.§ (4) bekezdése értelmében „nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.”
A „más tiltott mód”
amit persze a Be. nem definiál, a szakirodalom pedig izzadva próbál (kevés sikerrel) körberajzolni
lehet az, hogy a tanúkihallgatás közben alapjogsértő magatartást tanúsítottak a nyomozó hatóság tagjai, így aztán szükségképpen el kell gondolkozni ennek bizonyításra gyakorolt hatásáról.  Azt ugyanis prima facie nem mondhatjuk, hogy ami alapjogsértő, az nem tiltott. Legfeljebb találhatunk (?) olyan érdekeket, amelyek az értelmezés szorosságát (alapjogsértő = tiltott mód) enyhítik…
Mi legyen tehát a sorsa a FRPT elmarasztaló tartalmú állásfoglalásának? Küldje meg hivatalból az adott ügy nyomozását felügyelő ügyésznek vagy később a bíróságnak? Vagy a büntetőeljárási hatóságok figyelemmel kísérik az FRPT panaszeljárását? Mi kötelezi őket erre?
 
Úgy vélem, a szerző cikke gondolatébresztésnek is kiváló volt… remélem, más is így van vele, s nemsokára olvashatunk a bizonyítás és a FRPT előtti panaszjog lehetőségét közelebbről megvizsgáló tanulmányokat.
 

1 komment


2011.12.16. 10:11 KarsaiK

A Rend és a Fegyelem egyeteme, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Zsigovits László)

A 2011 nyári, pécsi rendészettudományi konferencia kötetében megjelent egy írás Zsigovits Lászlótól "A rendészeti kutatások tudományos hátterének alakulása az új Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrejöttével" címmel. (Lásd Bibliotéka)

A tanulmány rendkívül széles horizonton tárgyalja a tudományos kutatásokra gyakorolt lehetséges hatását az új egyetemnek, így felsorolja és elemzi a különböző oktatási és hallgatói szolgáltatások hatását a rendészeti kutatásokra: " A rendvédelmi kutatásokhoz tehát egy oktatási intézményben fognak azok a tudományos potenciálok és szervezeti keretek (tanszék, kar, doktori iskola, Tudományszervező Központ, infrastruktúra - tanterem, laboratórium, kísérleti eszköz, informatika -, szakkollégium, ITDK, OTDK, tehetséggondozás, pályakövetés, együttműködési kapcsolatrendszerek, pályázati és publikálási lehetőségek, Erasmus) rendelkezésre állni, amelyek alapján képezik a belügyi igényeknek megfelelő magas szintű tudományos munka végzésének.

Úgy tűnik, mintha a tudományos kutatás is az "egyablakos" integrációtól indulna be igazán. Hát általában nem ettől, hanem a kiváló emberfők munkája nyomán, de ha véletlenül ezek hiányoznak nagy tömegben, az "egy oktatási intézmény" sem fog tudományt termelni. 

Amikor azonban elmerült a barabási hálózatelmélet ismertetésében (212-215.p.), akkor azért kétségeim támadtak, hogy vajon miről is szól a tanulmány, főleg, hogy forrásai a nol.hu és az index.hu. E forrásokat persze én is szoktam olvasni és fel is használom, de általában kerülöm az ilyeneket tudományos közleményeimben. 

Mindenesetre a lényeget én is észleltem, s ez az egyik oka a jelen rövid blogbejegyzésnek. Azt írja a bevezetőben a szerző a Közszolgálati Egyetem létrehozásáról, hogy 

"nem titkolt célja az integrációt végrehajtóknak, hogy olyan oktatási intézményt szeretnének kialakítani, amelyben a magas színvonalú tudás-átadás mellett komoly hangsúlyt fektetnek a rend és fegyelem talajára épülő hivatástudat, becsületesség kialakításának is, amelynek építőelemeit a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem habitusára lehet alapozni."

Mélységesen aggasztó megközelítés ez, talán nem is kell részletezni, hogy miért. A renddel és a fegyelemmel persze általában nincs gond, sőt, jó az, ha van, de az a rend és az a fegyelem, amit a katonai habitust jellemzi, kifejezetten nemkívánatos a közszolgálatban - és itt a közszolgálat alatt annak azon döntő részét értem, ami nem fegyveres közszolgálat. Én nem akarok olyan okmányirodai ügyintézőt, akinek katonai habitusa van, amellett, hogy becsületes és hivatástudattal is bír - jó, elismerem, ma is vannak ilyenek, s ezt elviseljük vagy bepanaszoljuk, de ha még papírjuk is lesz róla, hogy így kell viselkedni, akkor csak a tűrés és az engedelmesség marad. Persze lehet, hogy félreértem, és éppen az lesz a filozófia, hogy "az ügyfél a parancsnok"...

És itt a másik ok, ami nemhogy mélységesen, de egészen dermesztően aggasztó: "bármelyik közszolgálati területet, a közigazgatást, a rendvédelmet, a honvédelmet vizsgáljuk, ott harc folyik. A harc nemcsak fegyveres küzdelem, a harc békés eszközökkel is történhet, például harc a korrupció ellen, harc az állampolgárok számára nyújtott szolgáltatások minőségének javításáért, harc a közbiztonság megteremtéséért, harc a közlekedési morál javításáért." (210.p.) A szerző e tételéből a tágan vett hadtudomány létjogosultságát és alkalmazását vezeti le és síkra száll amellett, hogy a fegyver nélküli harc megvívásának elméletét kövessük a közszolgálatra való felkészítés során. 

Nem tudom, miért kell harcnak tekinteni (hadtudományi értelemben) például a szolgáltatások minőségének javítására tett erőfeszítéseket... Harc? Kivel is? Magunkkal? Elődeinkkel? Az ügyfelekkel? A vezetőkkel?

Persze lehet, hogy én a harc hétköznapi fogalmából indulok ki és ezzel szemben létezik tudományos fogalom is, ami más, mint ez és nincs benne az ellenérdekű felek (akár ellenségek) állandónak tekinthető hátrány okozására irányuló törekvése...

Ha így is van, ez nem olvasható ki a tanulmányból, így viszont csak azt kívánhatom, hogy a hadtudományi harc csakis valamely főkollégium vagy fakultáció keretében jelenjen meg, de az egyetemi oktatásra vonatkozó stratégiai döntésekben semmiképp. 

Szólj hozzá!


2011.12.12. 20:26 KarsaiK

Emberi jogok az európai bűnügyi együttműködésben

 December 9-én fontos eseményen vehettem részt előadóként: a Szegedi Tudományegyetemen jelenleg tevékenykedő Bolyai kutatási ösztöndíjasoknak volt egy interdiszciplináris konferenciája, ahol megismerhettük a Bolyaisok kutatási területeit, tudományos érdeklődését és persze egymást is. Jogászként (és Bolyaisként) a társadalomtudományi szekcióban adtam elő a fenti címmel, jobbára nyelvészek és irodalmárok figyelmes hallgatása közepette. 

Vittem magammal handout-ot, de aztán nem osztottam ki, mert nem szokványos módon jelenítettem meg mondanivalóm lényegét, s nem voltam benne biztos, hogy elérem-e vele a célomat. Mármint a jobb megértést.

Tudniillik egy képregényfélét "rajzoltam". A visszafogottságomat az is megalapozta, hogy tudom, az ilyen jellegű vizuális médiumok helyes és helyénvaló megértése asszociációs készségtől is függ (no, meg a kifejező megjelenítéstől), ugyanakkor sejthető, hogy eleve azért készítettem, mert úgy gondolom, a társadalomtudósoktól az átlagos értelmiségit meghaladó nyitottság is elvárható. Mindenesetre a bátorságom nem tartott ki estig, így nem próbáltam ki délután ötkor (majdnem) utolsó előadóként az új típusú handout-ot. 

Most azonban igen. Következzék hát az előadáskövető "képregény". (Utána lesz nagyítás is.)

 A kockák egyenként...

  

  2_lego_2.jpg

   

Majd még a rajzolási technikákon finomítok. 

Tényleg nem alkalmas az ilyen jellegű megjelenítés arra, hogy a feltett kérdéseket / a felvetett problémákat bevéssük a hallgatóságunk emlékezetébe?

Szólj hozzá!


2011.12.07. 17:50 KarsaiK

Alkotmányos rendvédelem - reloaded

 Végre megjelent a pécsi, "Rendészeti kutatások - a rendvédelem fejlesztése" címá konferencia kötete, amelyben szerkesztett formában olvashatjuk az előadók tanulmányait. Először a rendőrség alkotmányos helyzetével és esetleges átalakításával foglalkozó tanulmányokat olvastam el. 

Így Finszter Géza: Az alkotmányozás és a rendészeti jog sarkalatos törvényei (7-27.p.) és Kőhalmi László: Pártok, kormányok és rendészeti stratégiák (51-67.p.) című tanulmányát tekintem itt (is) át. 

 

Finszter a kormányzati rendészeti stratégiákat kiválóan osztályozta (2003-as monográfiájában 258.260.p.), osztályozása kifogástalan és tudományosan megalapozott - joggal hivatkozik rá a hazai szakirodalom. Emiatt érdemes ehelyütt röviden ismételten közreadni, hátha valaki eddig még nem olvasta volna:

demokratikus - támogató: a meglevő (előző politikai rendszerben működő) szervezet alapvető elfogadása, modernizációs célkitűzésekkel és ezekhez igazított átalakításokkal; demokratikus - elutasító: a meglevő (előző politikai rendszerben működő) szervezet alapvető elutasítása, teljes átalakítási igény a szervezettel, a működéssel és az alapvető jogi szabályozással kapcsolatosan; hierarchikus - támogató: a meglevő (előző politikai rendszerben működő) szervezet alapvető elfogadása; a jobb teljesítményre ösztönzés a hierarchikus struktúra felhasználásával és a politikai stratégiai döntésekkel; lságkezelő - elutasító: a meglevő (előző politikai rendszerben működő) szervezet alapvető elutasítása anélkül, hogy bármiféle strukturált elképzelés lenne az átalakításra nézve; a rendészetre vonatkozó kormányzati döntések nem egyebek, mint a mindenkori állapotokra való rögtönzött válaszok. 

 

Finszter e tanulmányában is elismétli határozott álláspontját, miszerint a rendészetnek vissza kell illeszkednie a közigazgatás nagy rendszerébe, s úgy látja, hogy ennek - végre - az alkotmányos alapjai is meglesznek, figyelemmel az Alaptörvény idevonatkozó rendelkezéseire. Tudniillik arra, hogy a rendőrség alkotmányos meghatározása alapján már nem a honvédelem része, és arra is, hogy az Alaptörvény nem zárja ki a közösségi rendőrség lehetőségét sem. Ebből a szempontból elégedett ő is az alkotmányozással, igaz, a sarkalatos törvényeket megelőzően csakis az elvi lehetőség megnyílásával lehet ő és más is elégedett - hiszen az Alaptörvény e rendelkezései önmagukban nem elegendőek. 

A tanulmányának további részeiben a monográfiát követő időszak kormányainak rendészeti stratégiáit is elemzi és sorolja be az általa felállított osztályokba - találóan és jól fedve a tényleges viszonyokat. Így tudhatjuk meg, hogy a 2002-es kormányprogram demokratikus-támogató modellt hirdetett, de a tevékenysége válságkezelő-elutasító volt. A Bajnai kormány már áttért a hierarchikus -támogató modellre, amit tulajdonképpen 2010 óta az Orbán kormány is követ - jóllehet ma már a válságkezelő-elutasító elemek olykor elbillentik a mérleg nyelvét. Úgy érzem itt, hogy Finszter nem akar túl kritikus lenni, amikor a válságkezelő-elutasító modell rémét csak felsejleni látja a jelen rendészeti kormányzásban, s nem pedig eleve oda sorolja a jelenlegi kabinet ezirányú működését. 

Fontosnak tartom továbbá kiemelni, hogy Finszter is felrója a jogalkotóknak, amit minden büntetőjogász is kifogásol, hogy tudniillik "a büntető jogszabályokat ostrom alá helyező módosító indítványokat látva azt kell gondolnunk, hogy az előterjesztők úgy hiszik, hogy ezeket a célokat jogalkotással lehet elérni. Tévednek! Tévedésük azért nem menthető, mert az elmúlt két évtizedben a gyakorlat és az elmélet az információk egész tömegét szolgáltatta ahhoz, hogy megismerhessük a közbiztonság és közrend megrendülésének okait, a bűnfelderítés gyengeségeit, a büntető igazságszolgáltatás lassúságát és egyéb hibáit (...)" (Bibliotéka, 16.o.). 

 Végezetül pedig egy "sarkalatos" hitvallás:

"Alkotmányos jogállamban a rendőrség a civil közigazgatás része. Csak ez a státusz garantálhatja számára, hogy olyan rendészeti erővé válhasson, amelyik a közbiztonság védelmét a legitim erőszak alkalmazásával úgy képes biztosítani, hogy eközben aláveti magát a jog uralmának, irányításában érvényesül a hatalmi ágak megosztásának elve, értékrendjét az emberi jogok tisztelete határozza meg." (13.p.).

Köhalmi is követi Finszter osztályozását, lényegében hasonló eredményre jut, mint a mester. Kőhalmi ráadásul a jelenlegi parlamenti pártok rendészeti programját is elemzi, sajnos, nem sorolja be ezeket a finszteri kategóriákba - annak ellenére, hogy a legtöbb esetben ez kézenfekvő lenne. 

Így az általa elemzett 2010-es MSZP stratégia hierarchikus-támogatónak tűnik, a az LMP demokratikus-elutasítónak és a kormánypártok Nemzeti Együttműködési Programja is hierarchikus-támogató jelleget mutat. A Jobbik rendvédelmi programját - érdekes módon - kategórián kívülinek is lehet tekinteni, mivel egyfelől teljesen elutasítja a jelen struktúrát, amit viszont építeni kíván, az hierarchikus. 

Kőhalmi lényeges szempontnak tekinti és így a programokat ebből a szempontból is vizsgálja, hogy azok mennyiben állnak ki a közösségi rendőrség gondolata mellett, tulajdonképpen az LMP programjában látja ezt megfogalmazni. 

Sajátos tudományos elemzési szempontnak tűnik Kőhalmi költségszemléletű megközelítése, ami azt sugallja, hogy hátránynak tekintendő, ha a rendészeti stratégiák (így például a szervezeti átalakítás) végrehajtása magas költségigénnyel járna (63.p.) - a diszfunkcionális, szakmaiatlanságot mutató, nem hatékony és a jog uralmát nem tisztelő rendszer átalakítását, úgy vélem, soha nem szabad a pénzhez kötni...

 

 

Szólj hozzá!


2011.11.24. 23:12 KarsaiK

Magyar rendőr külföldön, külföldi rendőr Magyarországon - Verhóczki János

 Ezt a cikket a rendészettudomány pécsi, már hagyományosnak mondható konferencia-sorozatának 2009-es kötetében találtam. (Verhóczki János: Magyar rendőr külföldön, külföldi rendőr Magyarországon. In: A rendészet kultúrája - kulturált rendészet (szerk.: Hautzinger Zoltán). 2009. 349-365.o. 

A tanulmányt jónak találtam és abból a szempontból is örültem neki, mert jogászi szemmel is szakszerű. Helyenként sajnos szűkszavúbb, mint várnánk, éppen a jogász számára érdekesnek ígérkező pontokon (pl. az alkalmazandó jog kérdése) de ez nem von le semmit az értékéből. 

Kimondja, hogy az európai integrációban "olyan megoldások szükségesek a határokon áthúzódó közrendvédelmi és bűnüldözési problémák megoldására, amelyek a szigorúan államterülethez kapcsolódó tevékenységet rugalmasabbá teszik." Ezt fontosnak tartom kiemelni, mert a rugalmasság általában nem az az erény, amit a (legtágabb értelemben vett) büntető igazságszolgáltatáson számon szoktunk kérni. A kérdés az lett és még mindig nyitott, hogy egyáltalán lehet-e rugalmasan rendőri tevékenységet végezni.

A konkrét cikkben pedig az is kérdés marad, hogy a szerző mit ért rugalmasabbé tett rendőri tevékenység alatt. 

A szerző osztályozta a más állam területén végrehajtott rendőri intézkedés jogalapjait, és a külföldi szolgálatteljesítés esetköreit. Ez lényeges és megítélésem szerint helytálló is, így érdemes itt is megemlíteni. (351.o.)

1. Határforgalmi egyezmények alapján

a) szomszédos állam területén levő határátkelőhelyen történő határforgalom ellenőrzés, b) menet közbeni határellenőrzés (vasúti, vízi közlekedésben)

2. Határon átnyúló bűnügyi együttműködésről szóló szerződések alapján

a) közös járőrszolgálat a belső határok térségében, b) határon átnyúló megfigyelés, c) határon átnyúló (forró nyomos) üldözés, d) együttműködés közös kapcsolattartási helyeken, e) ellenőrzött szállítás, f) közös bűnfelderítő csoport létrehozatala

3. 863/2007/EK rendelet (külső határok ellenőrzése) alapján

4. Prümi egyezmény alapján

a) intézkedések közvetlen veszély esetére, b) okmánytanácsadók alkalmazása, c) hazatelepítés, egyéb közös műveletek. 

5. Rendőri szervek megállapodása alapján

 

Tetszett ez az osztályozás, adekvátnak tekinthető a téma szempontjából. Kevésnek éreztem azonban gyakorlatra való hivatkozást és végképp hiányoltam a "rugalmas rendőri tevékenység" folytatásából eredő problémák felvetését, esetleg megoldási javaslatait. Ezek nélkül ugyanis az a kép alakul ki az olvasóban, hogy nincsenek gyakorlati, vagy éppen elvi problémák a fejlődés ezen útján - ami pedig bizonyosan nincs így. 

Keresem azon bírósági ügyeket, amelyekben külföldi szolgálatteljesítés miatti sérelem (más testi épsége, vagyon, egyéb érdek) merült fel, akár az alkalmazandó jogot, akár az adott vita tárgyát érintően. Egy adott büntetőeljárásban (amelyben esetleg éppen a külföldi szolgálatot teljesíti a hivatalos személy) ezek legfeljebb a nyomozó hatóság intézkedése elleni panasz képét öltik, így aligha jutnak el a bíróságra, ezért a külföldi szolgálatteljesítés bűncselekményben való megjelenése vagy a más személynek okozott kár miatti bírósági eljárásoknak lehet itt jelentősége. 

Amúgy pedig - 

az idei egyik konferenciaszereplésem pontosan erre a témára fókuszált: Transnational inquiries and the protection of fundamental rights in Criminal Proceedings (Szirakúza, 2011). Megvizsgáltam például azt, amit a szerző csak részben említ, ti. azt, hogy egészen pontosan milyen szabályok is szólnak a különböző bűnügyi együttműködési szerződésekben például a fegyverhasználatra. 

Érdekes módon van különbség. A jogász számára igen jelentősnek tűnnek ezek, a cikk szerzője hasonlónak tekinti a szerződések tartalmát. Mindenesetre az biztos, hogy ezt 

tovább kell vizsgálni, úgyhogy így is teszek. 

 

Szólj hozzá!


2011.10.16. 22:12 KarsaiK

Vendégblog - Neparáczki Anna

Ha meghívunk valakit, hogy írjon a blogunkba, akkor ő a vendégblogger, láttam már ilyet másoknál is. Ilyenkor felelősséggel tartozunk az írásáért, legalább annyiban, hogy amit és ahogy ír, az illeszkedjen a blog - jelen esetben az Olvasónapló - profiljába. Jöjjön tehát egy ilyen kísérlet is, amely egy komolynak ígérkező konferencia beszámolója. 

 

Ízelítő a „Terrorizmus és demokrácia a XXI. században” c. konferenciából
 
2011. szeptember 29-én és 30-án a Belügyi Tudományos Tanács és a Terrorelhárítási Központ közös szervezésében került megrendezésre a „TERRORIZMUS ÉS DEMOKRÁCIA A XXI. SZÁZADBAN” címet viselő nemzetközi tudományos-szakmai konferencia.
 
A konferencia fővédnöke, Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a konferencia fórumot kíván teremteni a jog, a szervezés, és a gyakorlati életben terror ellen tevékenykedők számára, ami a demokratikus értékek védelme érdekében elengedhetetlenül fontos. A terrorizmus komoly veszélyével szemben mindenekelőtt a megelőzés, korai felismerés és felderítés szerepét emelte ki: a terroristák gondolatai kifürkészésének(!) jelszavával a technikai képességek és eszközök további fejlesztését, és a minél gyorsabb reagálást sürgette, ugyanakkor – természetesen – az emberi jogok minél szélesebb körű garantálása mellett.
 

Hajdu János, a TEK főigazgatója úgy fogalmazott, hogy habár Magyarország nem tartozik az erősen terrorfenyegetett államok közé, geopolitikai helyzetéből adódóan azonban aktív szerepvállalásra köteles a terrorizmus elleni fellépés során. Ezt az aktív szerepvállalást, hatékony fellépést pedig az újonnan felállított TEK – képességeinek kombinálásával (?!) – képes is garantálni.
 
A neves előadók sorát Prof. Dr. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nyitotta meg angol nyelvű előadásával („Az alapvető jogok érvényesülése és a rendőrségi gyakorlat összevetése a gyülekezési jog példáján”). Az előtte szólóhoz hasonlóan hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem beszélhetünk mély gyökerekkel rendelkező terrorizmusról, magát a terrorizmust –szerencsére- elsősorban a médiából ismerhetjük mindennapjainkban. Amellett, hogy nem kételkedett a TEK-hez hasonló szervezetek létének szükségességében, rámutatott, hogy az ilyen rendkívüli hatékonyságot garantáló „szuperszervezeteket” igenis ellenőrizni kell(ene), hiszen könnyen előfordulhat, hogy enélkül az emberi jogokat elhanyagolva fog működni. A lehetséges ellenőrzési mechanizmust pedig egy nemzetközi és nemzeti szinten szervezett, a civil társadalom részvételével működő struktúrában látná megvalósíthatónak (G. Shafir).
 
Gilles de Kerchove, az EU terrorellenes koordinátora „A demokratikus jogállamtól elvárt személyes szabadságjogok érvényesülése és az állam terrorellenes küzdelmével együtt járó szabadságjogi korlátozások összhangba hozásá”-ának mikéntjét öt fő témakör mentén vázolta fel. Elsőként a magánélethez való jog (right for privacy) garantálása került terítékre: hiszen amennyiben az alapvető jogok tiszteletben tartása nélkül folytatunk a terrorizmus ellen küzdelmet, magunk teremtünk még több terroristát. Másodsorban az adatvédelem és a megelőzéshez szükséges adatéhség ellenpárjait vizsgálta: a valóban releváns adatok gyűjtéséről semmiképpen nem mondhatnak le a bűnüldözés érdekében, de emellett mindenképpen ki kell építeni egy erős adatvédelmi rendszert is, hogy a bizalom az adatgyűjtő szervekkel szemben fennálljon és erősödjön. Harmadsorban a „War on terror” paradigmát kritizálta: hiszen a „csatatér nem lehet maga az egész világ” a terrorizmus elleni küzdelemben, ez a fajta felfogás csak a további radikalizálódást szolgálhatja. Negyedrészt kiemelte, hogy a terrorcselekmény egy bűncselekmény, amely mindenkor a rendes büntetőeljárás szabályai szerint bírálandó el. Egy-egy ilyen elítélés pedig jelzésértékű lehet: ha a terroristákat mint közönséges bűnözőket állítjuk bíróság elé, és a mindenkire érvényes büntető eljárásjogi szabályok szerint vonjuk őket felelősségre, ezzel kriminalizáljuk a cselekményüket, s többé nem utalhat közülük senki a guantanamói, cseppet sem demokratikus elbánásra. Ugyanakkor a terrorcselekmény mint bűncselekmény közös európai uniós fogalmának további bővítését is szorgalmazta: a terrorista kiképzésen részvétel, valamint a terrorista csoportban részvétel büntetendőségét (!) is meg kellene fontolni szerinte… Végül, de nem utolsó sorban az ellenállóképesség növelésére hívta fel a figyelmet: csak egy erős és összetartó társadalom képes szembeszállni és helyesen reagálni a terroristák által elkövetett borzalmakra. 
 
Richard LeBaron nagykövet (USA Külügyminisztérium, stratégiai terrorellenes kommunikációs koordinátor) szintén egyetértett az ellenállóképesség növelésének fontosságával, s kiemelte, hogy ebben nagy szerepet játszik az, hogy miként alakítjuk ki társadalmunk image-át: amíg az USA az emberek többségében a lehetőségek hazája marad, s nem a félelmek, veszélyek uralta ország, addig nem győztek felettük a terroristák. Majd rátért előadása témájára („Szélsőségek elleni fellépések az Interneten: létezik-e bármilyen szabály?”): a terrorista propaganda egyre elterjedtebbé válik az interneten, s a szélsőséges gondolkodást, extrémizmust propagáló weblapok látogatottsága évről-évre nő. Felvázolta a jogállaminak mondható stratégiát: a demokratikus jogállamnak is jelen kell lennie az interneten saját nézeteivel, értékeivel, azokat képviselve. Ezt erősítheti a kutatás és a hírszerzés a maga eszközeivel, ugyanis meg kell érteni az extrémista honlapok látogatóit, bele kell látni a fejükbe ahhoz, hogy megtudjuk mivel befolyásolják őket. Ezen kívül meg kell őrizni a szabad beszéd alkotmányos védelmét még a gyűlölködő honlapok esetén is, és a dogmába nem szabad beszállni, azaz nem szabad „ellen-online-propagandává” válnia az állami fellépésnek sem. Az erőszak helyett el kell ültetni a látogatókban a remény gondolatát és az Al-Quaida, valamint a hasonló szervezetek eszközeit kell saját maguk ellen fordítani (pl. saját netes propagáló anyagait összevágni az erőszakos cselekedeteik képeivel, majd elhelyezni olyan helyen, ahol a látogatók megtalálják). Emellett nagyon fontos a tényszerűség, szavahihetőség fenntartása az állam részéről, hogy ne adjon ellentámadásra lehetőséget.
 
Shari Villarosa (USA Külügyminisztérium, terrorellenes helyettes koordinátor) az új amerikai terrorellenes politikáról és a jog uralmáról tartott előadást. Szintén kiemelte, a terrorcselekmény mint bűncselekmény és egyben ideológiai cselekmény elleni harcot az ideológia kétségbevonásával kell vívni, és az erőszakos válaszreakcióval nem lehet igazi változást előidézni. Az új USA stratégia ezért már az ideológia elleni küzdelemre és az USA területén való megelőzése összepontosít, az ún. hazai neveltetésű terrorizmust kell elsősorban megelőzni a közösségek támogatása és az alapértékek melletti elkötelezettséggel karöltve.
 
Az első nap utolsó előadásának címe sokat ígért, s „A hírszerző hálózatok irányítása: a felügyelet új kihívásai” Dr. Peter Gill (University of Liverpool tiszteletbeli munkatársa) előadásában valóban elgondolkodtató is volt. A titkosszolgálatok felügyelete ugyanis eddig az állami felügyeletet („state intelligence”) jelentette, ami mára kiegészült két további szereplővel: a vállalati szektorral („corporations”) és a független szereplőkkel („sovereignties”). Ezek pedig gyakran hálózatban működhetnek, összekapcsolódhatnak egymással (pl. biztonsági szoftvert kifejleszt egy magáncég és eladja az állami szektornak). Ezek a hírszerzési kapcsolatok mindig íratlan szabályokon alapulnak (depend on trust and reciprocity), és habár működésük teljes szabályozásának igénye egyre nő, ez valójában éppen a tevékenységük jellege miatt sosem lesz elérhető, s ezért bírói felügyeletükre sosem lesz mód. Az előadó itt a média létfontosságú szerepére, mint lehetséges ellenőrző mechanizmusra utalt, igaz elismerte, hogy ez is csak egyes esetekben juthat szerephez. Ezen kívül az egyes hírszerző szolgálatok közötti „betyárbecsület” lehet a kulcs a kontroll kapcsán: ugyanis az egyes szolgálatok függnek külső kapcsolataiktól, azaz kölcsönös függőségük révén egymásra utaltak (secrecy and resistance). Végső konklúzióként Gill egy ellenőrzési hálózat létrehozatalát javasolja (oversight network), ami egyszerre épülne a nemzeti és nemzetközi, másrészről a hivatalos és társadalmi ellenőrzésre is.
 
.A konferencia második napján a gyakorlati szakemberek előadásai domináltak. A sort Alexander Theus (Europol, Terrorizmus Elleni Osztály) nyitotta a „Nemzeti hatóságok támogatása a terrorelhárításban: az Europol eredménye és jövőképe” címmel. Ebben kifejtette, hogy a terrorizmus és extrémizmus komoly változásokon megy keresztül: nagy valószínűéggel az ún. ECO-anarchizmusra helyeződik át a hangsúlyt. Az Al-Quaida is elveszti jelentőségét, hiszen a Nyugat-Európában korábban „elvetett magvakból” kifejlődő problémák fognak előtérbe lépni. Ezt tovább erősíti majd a virtuális világ eszköz, fegyver és egyben célpont szerepe, amelyet bármely szélsőség felismerhet. Végül pedig a napjainkban is megfigyelhető már az a szimbiózis a terrorizmus és a szabadság/biztonságfelfogás között, amely alapjaiban fogja megváltoztatni a bűnözésről, bűnelkövetésről alkotott képünket.
 
Jean-Pierre Devos (Belga Szövetségi Rendőrség nyomozója, a CoPPRA projekt vezetője) rendkívül érdekfeszítő és színes előadásával (és személyiségével) járult hozzá a konferencia második napjához („Radikalizáció, közösségi rendőrség, esettanulmányok, az első élvonalbeli rendőrök felelőssége a radikalizáció első jeleinek felismerésében”). Háttérinformációként annyit, hogy Belgium volt Magyarország előtt az EU soros elnöke. Ennek keretében a közösségi rendészet és a terrorizmus ellen kellett elsődlegesen tenniük: a CoPPRA projekt (Community Policing and Prevention of Radicalisation and Terrorism) ennek érdekében azért született, hogy a közösségi rendészet pro-aktivitását növelje. A kiindulási alap ugyanis az a meglátás, hogy minden terrorista incidens helyileg indul ki, ezért a terrorellenes hatékony fellépés kulcskérdése az első radikalizálódásra utaló jelek időben észrevétele. Ehhez pedig az ún. első vonalas rendőrök („first line of defence” szerepű rendőrök) felkészítésére és ezáltal a kulcsszerepük elismerésére van szükség. A CoPPRA projekt így négy fő pillérre épül: az első vonalas rendőrök felkészítésére, ehhez könnyen érthető és a kulcsfontosságú információkat közérthetően tartalmazó rövid és színes kézikönyv terjesztésére, az egyes jó gyakorlatok beazonosítására és elsajátítására, valamint az információ minél szélesebb megosztása érdekében konferenciák szervezésére. Mivel a gyakorlatban a CoPPRA igen sikeresnek bizonyult, a CoPPRA2, újabb 2 éves, EU finanszírozású projekt napjainkban indult be, amely az elért eredmények felfrissítését, e-learning eszköz létrehozását és EU-s szintű oktatás nyújtását tűzte célul.
 

 

Szólj hozzá!


2011.09.13. 21:23 KarsaiK

Európai bűnügyi együttműködés 3. (Nagy Judit)

Érdeklődve vettem kezembe Nagy Judit: Az uniós rendőri és igazságügyi együttműködés a XXI. században a Hága-Stockholm-Lisszabon tengely mentén c. munkáját, amely megjelenési helyére és terjedelmére is figyelemmel komoly várakozással töltött el. Csalódnom kellett.  (Bibliotéka)

Ígéretes cím, közepes tartalom – ez az, amivel összegezhetem e tanulmánnyal kapcsolatos véleményemet.
 
Igen hosszú tanulmányról van szó, amelynek jelentős része a vonatkozó uniós normák vagy más dokumentumok értékelés nélküli kompilációja – úgy érzem, 2011-ben, amikor minden lényeges uniós dokumentum magyarul is megjelenik, nem lenne feltétlenül szükséges ilyen terjedelemben ezeket szakcikkben leközölni. De persze ez ízlés dolga is lehet, mindenesetre ezekről a részekről nem emlékezek meg ehelyütt.
 
Tetszik a Hága – Stockholm - Lisszabon tengely, csak éppen nem értem. (Lásd még a végén.)
 
A szerző a Lisszaboni Szerződést megelőző időszak (kb. 20 év) bűnügyi együttműködési integrációjával kapcsolatosan „érdekes paradoxont” vél felfedezni, mivel „egyrészt közhellyé vált a politikai vezetők körében, hogy … az Unió szabadság, a biztonság és a jog térségévé való átalakítása magas politikai szinteken kiemelt fontosságú”, „ezzel szemben a gyakorlatban ez a politikaterület eredménytelenséggel, a hatékonyság hiányával volt jellemezhető.” (13.o.)
Kérdezem én, hol van itt a paradoxon, merthogy nem látom.
A politikai célkitűzéseket mind nemzetközi, mind nemzeti színtéren először át kell transzformálni jogi normákká, hogy azok bármiféle eredménnyel vagy „hatékonysággal” járjanak. A jogalkotás folyamata politikailag szintén erősen befolyásolt, da azért nem szabad elfelejteni, az uniós színtéren az uniós célkitűzéseket meghatározó „politika” korántsem azonos a jogalkotás során tetten érhető politikai befolyással. Előbbi (és így az állított paradoxon egyik oldala) ugyanis pártpolitikától lényegében független, az Unió stratégiai célkitűzéseit jelenti meg a globális környezetben, utóbbi pedig nem más, mint pártpolitika kék-alapon-sárga-csillagos színtéren.
A másik oldalon pedig eredménytelenséget lát és a hatékonyság hiányát. Ez utóbbi meglehetősen gyakori panel a bűnügyi együttműködésről szóló munkákban, de azt Nagy Judit sem mondja meg, hogy kéremszépen, mi is lenne a hatékonyság itt? Eredménytelenségről én csak akkor beszélnék, ha a bűnügyi integrációban ugyanott topognánk ma is, mint húsz éve – ha nem lenne európai elfogatóparancs, ha nem lennének transznacionális ellenőrzött szállítmányok, ha nem lennének büntetőjogi tárgyú kerethatározatok, ha nem lenne európai bizonyításfelvételi parancs, ha nem lenne Europol, ha nem lenne európai bűnügyi nyilvántartás, ha nem lenne SIS, ha nem lenne transznacionális ne bis in idem… ÉS A TÖBBI!!! Ezek mik, ha nem eredmények?
A paradoxon tehát stratégiai célkitűzések és az ezeknek megfelelő egyébként rendkívül dinamikus jogalkotási eredmények és működő jogintézmények között áll fenn, a szerző szerint. A paradoxon fennállására tett nyilatkozatot, úgy érzem, kétkedéssel kell fogadni.
 
Aztán azt sem értem a harmadik pillérrel kapcsolatos fejtegetésekből, amikor leírja szerzőnk, hogy „…az uniós jog a harmadik pillérben nem volt hatékony, valamint ehhez társult, hogy a döntéshozatali folyamatokra az eredménytelenség volt jellemző. A gyakorlat legmeglepőbb pontja, hogy a tanácson belül gyakorlatilag ezen a területen minden jogi aktushoz a döntéshozatal egyhangúságára volt szükség.” (14.o.) A helyzet az, hogy az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) írta elő az egyhangúságot – semmiféle gyakorlat vagy efféle ezt nem befolyásolta, a jog szerint kellett mindig így dönteni. Ha nem így születtek volna a döntések, a Tanács jogsértést követett volna el - „eredményesebb” jogszabályokat ez biztosan nem eredményezett volna.
 
Úgy tűnik, szerzőnk nem ért egyet magával az integráció módszerével, azaz
 

az érdekek és célok állandó egyeztetése révén kialakuló, kis kompromisszumok útján történő összenövéssel.

ez egy hétköznapi "fogalom"

A sorok közül kiolvasható, hogy már kezdetektől fogva erőteljes, tagállami érdekek érvényesítését nem tűrő uniós jogfejlődésnek lett volna a híve, azt azonban nem mondja meg, hogy ez – azon túlmenően, hogy gyorsabb lett volna – milyen előnyökkel járt volna. A legfontosabb kérdés pedig, hogy hogyan és ki (mi) által lehetett volna e jogfejlesztést a tagállamok felett generálni, még csak távolról sem kerül érdeklődése középpontjába.
 
Mindezek még nem igazolnák a (szigorúan szubjektív) közepes minősítést. De a helyzet az, hogy az EUSZ 35. cikkét és általában véve az Európai Bíróság vonatkozó hatásköreit teljesen félreértelmezi a szerző, vagy legalábbis álláspontja szöges ellentétben áll mind a hazai, mind a külföldi kommentárirodalommal. Ezt azért nem kellett volna. Bevallom továbbá, azon is fennakadtam, hogy feltételezi a szerző, hogy ha például Nagy-Britannia valamely bűnügyi együttműködési formában nem vesz részt, akkor – ezért – állampolgárait hátrányos megkülönböztetés érheti a velük szemben külföldön lefolytatott büntetőeljárások során… (30.o.)
 
Nem tetszik az sem, hogy a szerző nem használja sem az uniós jogszabályokban megjelenő jogintézmények hivatalos magyar elnevezését, úgy tűnik, mintha maga fordította volna azokat, sem pedig nem osztja meg velünk forrásait, csak utal olvasottságára („elemzések szerint”), s hát az is igaz, hogy olyan alapszerződési cikkekre hivatkozik, amelyek nem is léteznek.
 
Végezetül tudja-e valaki, hogy miért pont Hága – Stockholm – Lisszabon?
Schengen – Amszterdam – Lisszabon esetleg?  (cseri, szilva, szilva)
 
(Hága és Stockholm a korábbi harmadik pilléres célkitűzéseket realizáló bizottsági programok, Lisszabon pedig a legutóbbi alapszerződés-módosítási okmány elnevezésében van benne, azaz alma, alma, szilva.)
 
 

Szólj hozzá!


2011.08.10. 19:40 KarsaiK

Olvasható a R/EJ új száma

Új számmal jelentkezett a Rendészet és emberi jogok (R/EJ) c. folyóirat.

Meg kell sajnos jegyezni: úgy tűnik, hogy a tanulmányok nem lektoráltak (legalábbis is nincs erre utalás). Ez szerencsére nem jelent szükségképpen alacsony szakmai színvonalat, mégis, egy új folyóirat indításánál a megfelelő minőség biztosíthatósága érdekében érdemes lett volna eleve beiktatni a lektorálást mint a minőségbiztosítás eleddig egyetlen hatékony eszközét. És idegennyelvű cikk vagy rezümé sincs benne.

Ennek ellenére az I. évfolyam 2. számánál már a tartalomjegyzék böngészése során az volt a benyomásom, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek minőségi témák összegyűjtésére és a feldolgozás megfelelő minőségére, mint az előző számban, ami igazán örvendetes. 

A számban Badó Katalin, Papp Zsuzsanna, Szikinger István, Féja András, Kádár András Kristóf, Busch Béla, Hajas Barnabás és Szabó Máté tanulmányait olvashatjuk. 

A tanulmányok közül Szikinger munkája a rendészeti eljárás alapvető hiányosságait boncolgatja - elfért volna akár egy teljes elemzés is, de a főbb problémák kiemelése és bemutatás is igen fontos és értékes anyag. (Biblioteka)

Megállapítja Szikinger, hogy a rendőrségre vonatkozó magyar szabályozás törvényi rangra emelte azt a megközelítést, miszerint a rendőrség munkájában a „cél szentesíti az eszközt”, azaz az eljárási szabályok áthágása az eredményesség érdekében nem feltétlenül jelent jogsértést. Ezt arra alapozza, hogy a Rtv. indokolása is kimondja, hogy a rendészet olyan jogérvényesítési módozat, amely jogági sajátosságokkal nem rendelkezik, így sem a büntető-, sem a közigazgatási eljárás alapvető elvi követelményei nem érvényesülnek ezen a területen. Mégha a 1/1999 KJE a rendőrség közigazgatási tevékenységét is hangsúlyozta elvi éllel a közbiztonság fenntartása érdekében, s így annak közigazgatási meghatározottságát, a tény, hogy az intézkedő közeg számára kötelező rendelkezés a jogszabálysértő utasítás teljesítése is (Rtv. 12.§), feloldhatatlan jogi ellentmondást szít – az LB döntése alapján az elvi megítélés világossága a tételes jogszabályok változatlansága miatt igencsak elhomályosul.

A Ket. ugyan kiterjesztette hatályát a rendőrség tevékenységére is, „a tételes rendelkezések azonban meglehetősen mostohán bánnak azzal a formával, amely a rendfenntartás során tipikusnak tekinthető: ez pedig nem más, mint az intézkedés” (32.p.)

Szikinger példájában az előállítás intézkedése jelenik meg, amelyet egy bűncselekmény elkövetésének egyszerű gyanúja miatt (is akár) foganatosíthatnak. Ilyenkor az előállított személytől a hatóság megpróbálja azokat az adatokat megszerezni, amelyek az eredményes eljáráshoz szükségesek. E meghallgatásnak a Ket. szabályai szerint kellene történnie, így bizonyos tájékoztatásokat meg kellene tenni az előállított ügyfél felé, de Szikinger arra figyelmeztet, hogy a gyakorlatban ilyen egyszerűen nem történik.

Egyet lehet érteni a szerzővel, aki pontosan látja:  „mivel a [rendészeti] tevékenység normatív keretei meghatározásában vannak a legnagyobb hiányosságok, megfelelő viszonyítási alap nélkül az olyan garanciális intézmények sem tudnak hatásosan fellépni a jogsértések ellen, mint például a Független Rendészeti Panasztestület. Ha a rendőrnek teljesítenie kell a jogellenes utasítást, parancsot, akkor a külső ellenőrzés fóruma is csak ennek az egyébként alkotmánybírósági határozattal (8/2004. (III.30.) AB határozat] is megerősített szabálynak a végrehajtását tudja számonkérni. Az emberi jogok hatékony védelmének ilyen körülmények között kevés esélye van.” (34.p.)

Szomorú eredmény ez, de Szikinger is jól látja, hogy ez is ugyanarra az eredőre vezethető vissza: a rendszerváltás óta nem sikerült a rendőrséget, a rendészeti munkát úgy modernizálni, hogy az a modern – értsd emberi jogokat maximális mértékben tiszteletben tartó – követelményeknek megfeleljen.

De még megtörténhet.

 

Szólj hozzá!


2011.08.03. 06:14 KarsaiK

Ezt a folyóiratot mindenkinek - de legalábbis a rendőrségi vezetőknek (Police Practice and Research)

A Routledge által jegyzett (brit) folyóirat, ami 2000 óta évente hat számban jelenik meg, az IPES (International Police Executive Symposium) szakmai támogatása mellett működik. A folyóirat főként a társadalomtudományok területéről közöl tanulmányokat – bátorkodom a merítést rendészettudományinak minősíteni – s a beadott írásokat két anonim lektor ellenőrzi.

A folyóiratnak van egy különleges visszatérő rovata, ami nagyon hasznos, s ha a külföldi szakirodalmat kívánjuk megismerni, először érdemes ezt végignézni. A rovat nem más, mint az éves – angol nyelvű – szakirodalom-termés áttekintése (2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007), meghatározott szempontok szerint, s éves trendek felállítása: éppen mi mozgatja a tudományos közéletet. Ezzel tulajdonképpen óriási segítséget nyújt azok számára, akik nem csupán „böngészni” szeretik a szakirodalmat, hanem egyik vagy másik kérdésükre keresik a választ: nem kell több tucatnyi folyóiratot és még több könyvet vagy gyűjteményes munkát átnézni. Merthogy vannak országok, ahol a rendészettudományi (itt értsd: rendőrséggel foglalkozó) szakirodalom mennyiségét és minőségét tekintve is messze meghaladja azt, amit magyarul is olvashatunk. Persze, lehetne azzal érvelni, hogy ilyen meg olyan régi a demokrácia amarra, meghogy nyilván több pénz is van tudományos kutatásra, meg persze több kutató is… Ez mégsem meggyőző, hiszen nemhogy kevesebb van, hanem alig van olyan tanulmány, ami összemérhető lenne legalább a folyóiratban megjelentetett művek átlagos színvonalával. 21 évvel a rendszerváltás után ez a lemaradás még szembetűnőbb.
 
Mindenesetre egy ilyen gyűjtemény jelentős támasz lehet például döntéshozók számára is – arra a kívánatos esetre számítva, hogy esetleg valóban érdeklődnének a tudományos kutatások felhasználható eredményei iránt. A rovat évente egyszer jelentkezik, de például 2010-ben olyan összesítést is megjelentettek, ami a 2000 és a 2007 közötti időszakot dolgozza fel. (Bibliotéka, Mazeika et al.)
 
A szerzők a különböző könyvtári és más adatbázisok absztrakt-gyűjteménye alapján először megkeresik a policing, a police és a law enforcement kulcsszavakra kiugró cikkeket, így 2007-ben például 522-t találtak. A publikációkat négy csoportba osztják: elméleti kutatások, leíró kutatások, korrelatív kutatások és az empirikus kutatások.
 
Tartalmi kategóriák alapján (a rendőrség szervezete, viselkedés, felelősség és jogsértés, rendőrségi stratégia) ezek a következő témákra oszlottak.
 
 
A tanulmányok összesítése alapján a szerzők megállapították például, hogy míg korábban a közösségi rendőrségről szóló cikkek domináltak a szakirodalomban, 2007-re a különböző célcsoportok és a rendőrség kapcsolataira fókuszáló cikkek kerültek előtérbe. Ugyanakkor feltűnő, hogy a rendőrök felelősségével (esetleges jogsértéseivel) foglalkozó tanulmányok száma 26,8%-os visszaesést mutat.
 
 
Szeretem ezt az újságot, remélem, más is olvassa, olyan is, aki napi munkájában is tudná értékesíteni a kutatások eredményeit.
 
Kedves egybeesés, hogy ez a folyóirat és a Belügyi Szemle is (Belügyi Tudományos Tanáccsal együtt) majdnem egyidőben pályázatot hirdetett tanulmány megírására és díjazására. Remélem, jó sok tanulmány fog érkezni a magyar pályázatra s hátha a Police Practice and Research is kap majd magyar szerzős cikket. 

 

Szólj hozzá!


2011.06.30. 17:53 KarsaiK

A rendőrségi menedzsmentről (O'Malley & Hutchinson)

Pat O'Malley és Steven Hutchinson kiváló cikkében betekintést nyerhetünk abba a folyamatba, amit az angolszász országokban az elmúlt 20 évben tetten értek a kutatók: a menedzseri szemlélet megjelent a rendőrségek szervezetében is. Ennek következményeit és nehézségeit taglalja a cikk. 

Bibliotéka

 Álljon itt tehát egy rövid összefoglaló. 

Aminek napjainkban a kialakulását láthatjuk Nagy-Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Kanadában, az a „köz-” és „magánrendőrség” egymáshoz való közeledése. Természetesen ez nem új megfigyelés. Már jó ideje felhívták arra a figyelmet, hogy a magánszektor olyan területeken kezd feladatokat ellátni, melyek hagyományosan a klasszikus rendőrség hatáskörébe tartoztak. (pl.: Johnston, 1992; Shearing & Stenning, 1983). A másik tendencia pedig az 1970-es évektől figyelhető meg, amikor is a rendőrség először kísérelt meg olyan feladatokat ellátni, melyeket klasszikusan privát őrző-védők láttak le.
Ennek a paradigmaváltásnak több oka is volt. Egyrészt az áldozati mozgalom, mely annak érdekében gyakorolt nyomást a kormányzatra, hogy a rendőrség nyújtson valódi bűnmegelőzést, s legyen jobban felelősségre vonható. A megnövekvő kulturális sokszínűség is arra késztette a rendőrséget, hogy jobban reagáljon a „kis piacok” (kis közösségek) igényeire. Az ügyfélközpontúság, mely gyakran olyan megnyilvánulásokban öltött testet, mint az elégedettség-mérés, arra kényszeríttette a rendőrséget, hogy piacorientáltabbá váljon. A folyamat során több feladatot „outsourceoltak” vagy „civilesítettek” (161.p.), például a papírmunkát, a közlekedési lámpák működtetését, vagy a foglyok szállítását. Rengeteg intézkedés szerződéses alapon történik, különösen magánrendezvények biztosítása.
Első látásra azt gondolhatnánk, hogy az állami rendőrség hatalmas nyersanyag-forrásai azt eredményezik, hogy a magánszektorban található biztonsági cégek marginalizálódnak, s esélyük sincs a piacon. Azonban a tapasztalat mást mutat. Az elmúlt húsz évben ezek a cégek gyorsabb növekedésnek indultak mint valaha (O’Connor, Lippert, Greenfield & Boyle, 2004), ilyen például a Group 4 (Wackenhut) vagy épp a Chubb.Ezek több tízezer alkalmazottat foglalkoztatnak és milliárdos forgalmat bonyolítanak (dollárban).
 
Ezek a nagyvállalatok, amelyek a magánbiztonságra mint termékre építenek, éppen úgy szerveződnek mint más nagyvállalatok, s új piaci szegmenseket kívánnak bevenni expanziójuk során, ami szükségképpen a „köz biztonsága” területére viszi ezeket. Ezzel pedig a rendőrség versenytársaivá növik ki magukat. (162.p.)
A folyamat másik ága pedig az, hogy az állami szektorban megjelenik a menedzseri szemlélet (neo-liberális kormányzás), ami a közszférába transzformálja a menedzsment-tudományának eredményeit. Ennek következtében a rendőrségek maguk is elkezdtek „vállalatiasodni”.
 
A szerzők ezt a folyamatot "menedzseri forradalomnak" nevezik. 
 
A legnyilvánvalóbb megmutatkozása a rendőrség vállalatiasodásának az, hogy az új vezérelv az „új közmenedzsment” lett. Ez egy olyan általános képlet, mely alapján az állami hivatalok kvázi vállalkozásokká alakulnak annak érdekében, hogy hatékonyabban működjenek, s jobban felelősségre legyenek vonhatók. A rendőrség hagyományos jegyei (kvázi céhes modell, sok gyakorlati kevés elméleti oktatás) már a nyolcvanas években erodálásnak indultak. De az új menedzseri szemlélet importálását több idős tiszt ellenállása lassította.
Az új kormányzati technikák expanziójával az előléptetési rendszer is megváltozott. Olyanokat léptettek elő, akik amellett, hogy elkötelezettek voltak az új szemlélet mellett, jól is alkalmazták azt. A rendőrségi vezetők legalább annyira menedzserekké váltak, mint amennyire azelőtt rendőrök voltak. Egyet lehet érteni Flemming-gel és Lafferty-vel, akik így nyilatkoznak: „Egy relatíve rövid időn belül ezek a menedzser-szemléletről árulkodó technikák dominálni kezdtek a köz- és rendőrségi igazgatásban az angolszász országokban.” (Flemming és Lafferty, 2000)
A szerzők ezzel azt is megállapítják, hogy az új generációs rendőri vezetők nehéz, ambivalens helyzetben vannak, mivel a hagyományos rendőrségi kultúra nem feltétlenül alkalmas a korszerű vállalatirányítási módszerek befogadására (166.p.).
 
O'Malley és Hutchinson a következőkben a szakszervezetek sajátos szerepére hívja fel a figyelmet. 
 
Amíg a rendőrségi vezetők a kilencvenes években gyorsan felvették a vállalati szemléletmódot, addig a rendőrségi szervezetek azzal voltak elfoglalva, hogy ennek ellenálljanak. (Hutchinson és O’Malley egyébként brit, kanadai, USA-beli és ausztrál példákat is említ.) Ebből az következik, hogy a szakszervezetek a rendőrség elvállalatiasodásának akadályai lesznek. Alacsonyabb, például járőri szinteken pedig a közszolgálati modell ideája fog folyamatosan újratermelődni, mely meg fogja akadályozni a menedzseri szemlélet sikeres átültetését. A szakszervezeti mozgalom egy nagyon kritikus pont és nem csak azért, mert ez fedezékként van használva, illetve mert merev beállítottságot fejez ki (168.p.). Számos példát sorolnak a szerzők, így például azt, hogy a szakszervezeti mozgalom érte el, hogy késő éjjel a rendőröknek járőrözés közben ne kelljen kiszállniuk a járműből (Nagy-Britannia). Levonható a következtetés, hogy a szakszervezetek tevékenysége megakadályozhatja – a rendőrök meglevő munkafeltételeihez való ragaszkodás címén – az olyan célok megvalósítását, mint a közösségi rendőrség (community policing) létrehozását, amely magasabb fokú ügyfél-orientáltsághoz, s ezáltal egy felelősebb és elszámoltathatóbb rendőrség kialakulásához vezetne (169.p.).
 
 
 

 

Szólj hozzá!


2011.06.26. 23:23 KarsaiK

Mozaikok egy rendészettudományi konferenciáról

 

2011. június 23án Pécsett, „RENDÉSZETI KUTATÁSOK – A RENDVÉDELEM FEJLESZTÉSE” címmel tudományos konferenciát rendeztek, amelyen a rendőri, katasztrófavédelmi, magánvédelmi és az egyetemi szféra képviselőinek előadásait hallgathattuk meg. Majd itt olvasható is lesz minden, ami itt elhangzott. 
 
A konferencia egyébként igen tanulságos és átlagosan is jónak mondható programjából ehelyütt azon előadásokról emlékezek meg, amelyek számomra különösen érdekesek voltak, teljességre törekvő beszámolónak nem itt van helye.
 
De még előtte arról, hogy mi is volt a konferencia célja:      
A rendészeti kutatások fogalmi és tevékenységi körének feltárásával a rendvédelem fejlesztési lehetőségeivel összefüggő kérdések tudományos igényű megvitatása, a szakmai gondolkodás formálása és a gyakorlati alkalmazásának elősegítése.
 
Finszter Géza előadása rövidnek tűnt, de csak azért, mert annyira figyeltem.

 

Az Alkotmány / Alaptörvény és a rendőrség közötti viszonyról beszélt alapvetően, persze sokminden másról is („Az új alaptörvény és sarkalatos törvények a rendészeti igazgatásról”). Nagyon örültem annak a résznek, amikor arról beszélt (Sólyom Lászlót idézve), hogy a 

magyar Alkotmánybíróságnak nagy adóssága van a jogállamiság felé, tudniillik az Alkotmánybíróságnak nem sikerült azt a fordulópontot körülbástyáznia megfelelő iránymutatásokkal, amikor a politikai elhatározás átalakul állami döntéssé. E korábbi nyilatkozat felidézése és Finszter ezzel kapcsolatos fejtegetése olyan aktualitással bír a mai viszonyaink között, amire Sólyom sem gondolhatott még alkotmánybíró korában. Sajnos. Persze Finszter sem tudja ezt itt és most orvosolni, de nagyon úgy néz ki, hogy az „első” Alkotmánybíróság ezen mulasztásának meglehetősen súlyos következményei vannak manapság.
Finszter ismét letette voksát amellett, hogy a helyi biztonság legfőbb őrének az önkormányzati rendőrségnek kellene lennie, s abbéli várakozását sem rejtette véka alá, hogy mivel az új Alaptörvény ezt nem zárja ki, a frissen gyúrt sarkalatos törvényekkel el lehet indulni ezen az úton. Akár. Hogy aztán erre indul-e el a jogalkotó, nem megjósolható. Sajnos.
 
Hajas Barnabás már a meglehetősen provokatív cím-választással („Épp egy 

társadalomtudós mondja meg, mit kezdjen a tömeggel a rendőrség?”) jól előkészítette a nagy érdeklődést előadása iránt. Az előadás kiváló volt, bár érzésem szerint a civilek jobban díjazták, mint az egyenruhások, mégha ez utóbbiak tetszését a címválasztás immanens önkritikája önmagában is kiválthatta volna. Az előadás konklúziója nyilván más előjelű volt, s ezt majd pár sorral később is megosztom, de mindez együtt igen jól közvetítette a nem egyenruhás rendészettudós objektív szemléletét. Ez az ugyanis, ami a rendészetet tudományossá teheti, ahogy ezen véleményemről már korábbi bejegyzéseimben is szót ejtettem.
Hajas Barnabás előadásának lényege az volt, hogy bemutassa, a sikeres tömegkezelés alapjai – többek között – a viselkedéskutatásban és a szociológia tudományában találhatók meg, s hogy a hatékony és adekvát válaszokért nem szégyen a rendőrségnek a társadalomtudósokhoz mennie. Amíg azonban ez a szemléletváltás nem történik meg, ne csodálkozzon senki sem a 2006 őszi eseményeken (pontosabban azok „kezelésén”), azoknak törvényszerűen be kellett következniük – annak viszont örülni kell, hogy halottak nem voltak. Hajas Barnabástól megtudtuk azt is, hogy létezik a Godiac projekt, ami a tömeggel való rendőrségi  bánásmód európai megoldásait (földrajzi és eszmei értelemben is) monitorozza és a jó gyakorlatokat terjeszteni igyekszik. No meg azt is, hogy a Dialogue Police és a Dialogue Protest rendkívül hasznos módszerek az erőszakos tömegrendezvények megelőzésére vagy éppen aktuális fékentartására.
Az előadó saját provokatív kérdésére (ami innen nézve már-már költői volt) megadta az igenlő választ, s nyomatékkal hívta fel arra a figyelmet, hogy meg kell változnia a magyar rendőrség tömeggel kapcsolatos szemléletének és módszereinek is, s nem lehet olyan elveket követni, amelyek 100 éve (talán) hatékonynak tűntek.
 
Intermezzo: Hajas Barnabás előadását követően a levezető elnök „egyszerűnek” (!) titulálta Hajas javaslatát, még pontosabban relativizálta Hajas problémafelvetését azzal, hogy „a kérdés nem ilyen egyszerű”. Majd ezt azzal indokolta, hogy a magyar rendőröknek az életpályájukkal kapcsolatosan vannak nehézségeik, s hogy általában véve a rendőrség sem tehet arról, hogy milyen szellemi képességű és egészségi  állapotú emberek jelentkeznek a szervezetbe. Puff neki.
Mondjuk nem úgy értettem Hajas előadását, hogy minden tömeget „kezelő” rendőrnek társadalomtudósnak kell lenni, de lehet, hogy volt egy pillanat, amikor nem figyeltem?
 
Volt még egy előadás, ami nagyon tetszett, főleg azért, mert Krémer Ferenc tartotta (kollégájával Molnár Katalinnal, „A szociális kompetenciák szerepe a rendészeti szakmai gondolkodás formálásában” címmel). Az előadás a rendőrök oktatásának egy kis szeletkéjéről szólt – a kompetenciaalapú rendőrképzésről. Sajnos, rövid idejük volt beszélni, ezért inkább sok képet mutattak, s őszintén remélem, hogy az írásos anyaguk jó hosszú lesz, s mindaz benne lesz, amit most csak egy-egy mondattal felvillantottak. [Ők egyébként biztos értették Hajas előadását. ]
 
 
Most, hogy több előadásról nem kívánok megemlékezni, úgy is tűnhet, hogy a konferencia előadásai közül a „civil” előadások keltették csak fel az itt is megtestesülő érdeklődésemet. Nos, ez tényleg így van.
A többi előadás is hasznos volt számomra, de „csak” ismereteim bővítése (értsd ismeretterjesztés) céljából. Azaz most már tudom, hogy hol van rendészeti mesterszak Európában (Bochum), meg azt is, hogy Magyarországról összesen három folyó folyik kifelé. Ja, meg azt is, hogy összefogással lehet a rendőrség modernizációját elérni és hogy a modern információs technológiák korábban ismeretlen biztonsági kihívásokkal állítják szembe a bűnüldözést. És még sorolhatnám, de itt és most ettől eltekintek, talán érthető okokból
Mindesetre megerősített a konferencia abbéli vélekedésemben, hogy az egyenruhások (jelenlegi és már leszerelt) máshogy viszonyulnak a tudományhoz, úgy értem, a rendészettudományhoz is (!), s ezzel együtt saját „tudósi” attitűdjük is eltér a civilekétől. Ezt érdemes a továbbiakban is figyelemmel kísérni, s remélem, további tapasztalataim és leendő olvasmányaim el fogják mozdítani ezen álláspontot…

 

Szólj hozzá!


2011.06.13. 23:26 KarsaiK

Új filozófia a rendőrségnek (Mark Clark)

 

Egy új filozófia fontossága a posztmodern rendőrségi környezetben

 

 Clark igen fontos és kitűnő cikkében [Bibliotéka, 2006] azt kívánja bemutatni, hogy a posztmodern társadalomban a rendőrségnek meg kell újulnia és ehhez szükség van az új filozófiai alapra, enélkül nem lehet olyan rendőrséget működtetni, amely a multidimenzionális társadalmat képes megfelelően kiszolgálni.

 A 21. század olyan jelentős kihívásokkal szembesíti a rendőrségi adminisztrációt, melyre a modern rendőrség 19. századi alapító atyái még csak nem is gondoltak.
A posztmodern társadalom több társadalomból tevődik össze (multidimenzionálisnak is nevezném). Az új a politikai és társadalmi paradigmában ez van jelen, ahogy Clark megfogalmazza: az információ olyan rendszereken keresztül áramlik a társadalomban, amelyek elfogadóak, tanuláson, kooperáción és flexibilitáson, valamint individuumok közösségén (hálózatán) alapul. A centralizált struktúrák leépítésre kerülnek ebben a rendszerben és az együttműködésen és a kölcsönös érdekeken alapuló rugalmas hálózatok veszik át a helyüket. A rendőrségi stratégiának is ezen új környezet kihívásaival kell szembesülnie, és valamilyen módon a pluralizmus, a széttagozódás, és a fragmentáltság jelenségeire adekvát választ kell adnia. (643.p.)
A nagy kérdés az, hogy a 19. századi bürokratikus rendőrségi modell „nagy narratívája” képes-e valahogy megbirkózni a modern kihívásokkal, vagy teljesen le kell-e bontani? (643.p.)
 
A rendőrségen dolgozó hivatalnokok – a megváltozott környezetben – egyre inkább érzik a vezetés felől érkező nyomást, mivel az olyan adminisztratív jellegű elvárásokat fogalmaz meg feléjük, melyek végrehajtására nem áll rendelkezésre megfelelő erőforrás. Ezzel a vezetés hitele kérdőjeleződhet meg olyan mértékben, mely a szervezet erkölcsi alapjait is alááshatja.
Clark javaslata egy olyan szervezet kialakítása, mely különböző egységekből áll, s amelyek ugyanazt a működési filozófiát vallják magukénak, mert ezek bizonyosan több hasznot hajthatnak, mint a szervezet széttördelése és az egyes rendészeti feladatokra eltérő szervek létrehozása. Clark modelljének magva egy közös működési-filozófiai jellegű alapelv, amely egyébként az orvosok hippokratészi esküjéhez lenne hasonló. Míg a hippokratészi esküben a beteg áll a középpontban, a rendőrségi szakma és szervezet vonatkozásában a középpontot az áldozat adhatná. Ez a rendőrséget egy jobban együttműködő szervezeti keretbe tudná helyezni, mely felválthatná a bürokratikus modellt. (645.p.)
 
A modern rendőrség egy paramilitáns szervezetként volt megtervezve, amely a felsőbb vezető utasításainak megkérdőjelezhetetlen végrehajtásán alapult. Az ekörben „ortodoxnak” nevezett szemlélet szerint a rendőrség létrehozása a lakosság rendet sértő magatartásaira és a bűncselekményekre adott válasz volt, míg a „radikális” nézőpont szerint a rendőrség létezése kényszerből fakadt és inkább a politikai kontroll eszközeként fejlődött ki. Ez a szemlélet a rendőrség bürökratikus modelljében inkább az eltérő politikai gondolatok elnyomását látta, semmint a közösség szolgálatát ellátó szervezetet (645.p.). Clark és az általa idézett kutatók ezt a kétféle szemléletet Nagy-Britannia és Ausztrália rendőrségeinél (és az azokról való gondolkodóknál) egyaránt érzékelték.
 
Mindenesetre az tény, Clark szerint, hogy a merev, bürökratikus modellben kialakuló merev struktúrák nem bátorítanak eredeti gondolatok megalkotására, s az önálló szakmai ítélőképesség kialakítására sem ösztönöznek. Sőt, olyan képzetet is kelthet, hogy ezek a szabályok pusztán a büntetés eszközei, nem pedig egy filozófiailag meglapozott szakmai doktrína megvalósításának eszközei.
A rendőrségi adminisztrációra nagy nyomás nehezedik a komplex és posztmodern külvilág felől, amely az egyes rendőrök számára követendő szabályok mennyiségének növekedésével is jár. A szabályok nagy mennyiségük és összetettségük folytán gyakorlatilag befogadhatatlanok a szolgálatot teljesítő rendőr számára, miáltal a munkakörnyezetet negatívan élik meg. Ez pedig Clark szerint középszerűségre ösztönöz, s ez pedig az ebben élő személytől elveszi a képességet, hogy a változatos élethelyzetekhez megfelelően alkalmazkodjon (nyilván munkája során), pedig erre az új évezredben nagy szükség lenne.
Egy ilyen centralizált hierarchikus rendőrségi szervezet, mely büntetésközpontú, (az engedelmesség hiányát torolja meg) könnyen ostromhangulatot teremthet, ahol a vezetés és a munkaközösség jelenti az ellenséget. (646.p.)
 
Clark tehát kimondja, ez a fajta weberiánus és hierarchikus szervezeti modell egyre kevésbé hatékony a mai világban. A rendőrségi stratégia nagyobb arányban igényli az önálló döntések meghozatalát, mint amit a mostani szervezeti rendszer lehetővé tesz.(648.p.)
 
A lehetséges modell egy demokratikus, heterogén szervezet, amelyben a döntéshozatal független, s ez ehhez járuló a strukturális formák a professzionális szakmai egységek koordinálására szolgálnak (teamek koordinálása). [Kicsit olyan ez, mint a szívátültetést végző orvosi team – megintcsak egyenruha nélkül.]
A rendszerben a helyi közösség és annak igényei az orientáló tényezők: a helyi „egységek”  célja és munkája a saját közösségük céljaihoz és igényeihez alkalmazkodik, ezért ezek módszereiket a helyi sajátosságoknak megfelelően fejlesztik. A koordinátorok pedig azok, akik az általános irányvonalakat jelölik ki (például kórházigazgató). [Angell, John E.: Toward an alternative to the classic police organisational arrangements: a democratic model, Criminology 1971/2-3 185-206.p., 196.p.]
 
Az áldozat-központú filozófia – ahogy az már említésre került – a magja ennek az új típusú rendőrségnek, ami azért fontos, mert a rendőrségek – szinte mindenhol – azt a kritikát kapták (kapják), hogy a társadalom domináns politikai erőit szolgálják ki. Ennek meg kell változnia.
A rendőrségnek tehát olyan filozófiát kell követnie, ami mind az elsődleges, mind a másodlagos viktimizációt is megelőzi. Ez a filozófia még az egyes rendőröknek etikai bázist is teremtene a munkájukhoz, ami által a közös követett értékek megbecsülése állhatna a szolgálatok teljesítők fegyelmezése helyébe. (650.p.)
Ez a fajta működési alapelv tehát az érdekek közösségét ismeri fel, ami jó támpontot adna a rendőrségnek a mai összetett és posztmodern világban történő eligazodásra és a rendőrségek depolitizálására.
 
Sajnos, Clark tanulmánya végén nagyon jól megragadja a legújabb idők fejleményeit: miszerint mindezt a fejlődési irányt veszélyezteti a rendőri szervezet további militarizálódásának lehetősége, amit a politikai értékkel is bíró terrorista-ellenes intézkedések bevezetése vetít előre. (651.p.)

 

Szólj hozzá!


2011.06.07. 20:49 KarsaiK

Egyenruhás orvosok - a katonai büntetőjog két nagy kérdése

 

A közelmúltban kiváló előadást hallhattam Schubauer Lászlótól, aki a katonai büntetőjog hazai – szabályozási – állapota kapcsán fejtette ki álláspontját, de nem csak erről. Érdemes hát összefoglalni a hallottakat s néhány megjegyzéssel megemésztve itt is közzétenni.
A katonai büntetőjog szabályozása lényeges kérdés a rendőrség (vagy akár a rendészettudomány) számára, két, egymással összefüggő okból is. Amennyiben a rendőrség olyan fegyveres testület, amelyben a katonai rend és így a szigorú függelmi viszony és parancs-rendszer érvényesül – ilyen ma a magyar rendőrség -, akkor a parancs nem teljesítése esetére, illetve egyéb más, szolgálattal összefüggő függelemsértés esetére a katonai büntetőjogot kell alkalmazni. Ez pedig jelentősen eltér a „civil” büntetőjogi rendszertől.
 [Kiváló munkát olvashatunk az egész téma hazai szabályozásáról és rendszeréről Hautzingernél, lásd Bibliotéka]
Ez a rendszer érvényesül tehát a magyar rendőrségnél is mind a mai napig, mivel a rendszerváltást követően egyszerűen tovább élt az az alapvető filozófiai kiindulópont, hogy a fegyveres testületek nem nélkülözhetik a katonai rendet, s hogy a fellebbezhetetlen parancs az egyetlen módszer arra nézve, hogy hatékonyan működjenek az ilyen, rendkívül komplex feladatot ellátó szervezetek. Schubauer (is) alapvetően hibásnak tartja a kiindulópontot, a komplex feladatot ellátásának sikerét nem a katonai rend adja, hanem a megfelelő vezetés, munkaszervezés és a „munkavállalók” belátáson alapuló engedelmessége a céllal való azonosulás erkölcsi bázisán. Emiatt nem szükséges egyenruhába öltöztetni a szívátültetést végző orvosi team 40-60 fős állományát ahhoz, hogy a műtét (s mindaz, ami előtte s utána van) sikeres legyen. A szolgálati kötelezettségek nem teljesítését fenyegető szigorúbb (katonai) büntetőjogi felelősségnél pedig önmagában az a szokványos indokolás, hogy rendvédelmi szerveknél erre szükség van, Schubauer szerint azért nem állja meg a helyét, mert enélkül is működnek szervezetek (tűzoltóság). Azt már én teszem hozzá, hogy ez nyilván nem tartalmi ellenérv, de arra tökéletesen alkalmas, hogy kétséget támasszon. Ha pedig ez így van, akkor lehet(ne) gondolkodni alternatívákon, új megoldásokon, hátha ez a baja a magyar rendőrségnek.
A katonai büntetőjogban szabályozott bűncselekmények egyébként ötven éve lényegében változatlanok, azaz még egy olyan rendszerben születtek, amikor állampolgári kötelezettség volt a katonai sorállományú szolgálat, még akkor is, ha esetleg más preferenciái lettek volna az érintett személynek. Vagy akkor is, ahogy Schubauer fogalmazott, „ha még nem érték el az ideológiai fejlettséget”, ami szükséges volt a katonai szolgálat feltétlen engedelmességéhez. Így aztán a büntetőjogi fenyegetettséget kellett olyan módon megalkotni, hogy tulajdonképpen minden lehetséges élethelyzetet, amelyben szembeszegülhet a katona, bűncselekményként kellett definiálni. Hogy „kényszerrel lehessen biztosítani a katonaság és a többi fegyveres testület működését” (Schubauer).
S ezek a bűncselekmények éppúgy elkövethetők rendőrök által is.
Sejthetjük, a modern viszonyok között, amikor már a katonai büntetőjog elsődleges „célcsoportja” is teljesen más, mint ötven éve, hiszen a mai katonák Magyarországon is önként vállalják a szolgálatot, akkor a büntetőjogi szabályozás változatlan fenntartása meglehetősen kontraproduktív. Főleg, hogy az előbb említettek miatt a katonai büntetőjog számszerűen leggyakoribb alkalmazási területévé a rendőrök által elkövetett cselekmények váltak. Akik persze szintén saját döntésük alapján lesznek rendőrök, szóval a motivációt és az engedelmességet nem éppen a büntetőjognak kell kiváltani.
Egyetértek Schubauer álláspontjával, aki szerint érdemes lenne a katonai rendet megszüntetni, s a katonai büntetőjogi rendelkezéseket modernizálni a katonaság mai viszonyainak megfelelően. Persze a katonai rend megszüntetése már a rendszerváltozást követően is napirendre került, de a fent is említett kiindulópontot végősoron senki sem kérdőjelezte meg, így aztán kísérletek sem történtek más jellegű szervezeti modell megvizsgálására vagy esetleg (urambocsá’) kipróbálására…
 
A katonai büntetőjog reformja is várat magára, s elképzelhető az a forgatókönyv is, hogy annyira megreformálják, hogy meg is szüntetik sok más európai államhoz hasonlóan. Ekkor a katonai büntetőjog „civil evolúciója” (Hautzinger, 2010, 75.p.) bennünket is elérne.
Érdemes ezzel kapcsolatosan még egy tényezőre felhívni a figyelmet. A még hatályos Alkomány éppen a rendőrség vonatkozásában dodonai besorolást tartalmaz [a rendőrségről szóló rész címe: „A fegyveres erők és a rendőrség], ami Krémer szerint bizonytalanságot eredményezett a rendőrség alkotmányos berendezkedésben elfoglalt szerepét, így tehát alapvető jellemzőjét tekintve. Szerinte ugyanis a rendőrséget egyértelműen csak a diktatúrák sorolják a fegyveres testületek közé, s hát ezzel kezdődött a „rossz döntések kora” a rendészetpolitikát érintően [Krémer, 2010, 24-26.p., Bibliotéka]. Hiszen minden az Alkotmánynál kezdődik….
 
Az új Alaptörvény ebből a szempontból eltérő filozófiát képvisel, de nem biztos, hogy megfelelőbbet. A katonaság Most a 46. cikk elnevezése „A rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok”, ami – a fenti logikát követve – a rendőrség nemzetbiztonsági funkciókkal való felruházását kellene, hogy jelentse. A 46. cikk ezen túlmenően teljesen külön kezeli a két típusú szolgálatot, így a fenti logika követése – úgy tűnik – nem megalapozott. Kétségtelen azonban, szimbolikus üzenete - mert az van neki - ennek az elnevezésnek aligha megnyugtató. 

 

Szólj hozzá!


2011.06.02. 10:16 KarsaiK

Demokrácia és a rendőrség hatékonysága (Sung, Hung-en)

Hung-En Sung kiváló cikkében azt a célt tűzte ki maga elé, hogy bizonyítsa, van kapcsolat a rendőrség hatékonysága és a demokratizálódás között.
 
A különböző társadalmakban fellelhető különbségek ellenére az általános megelégedettség, s jóváhagyás legitimizálja a rendőrséget, mint a rend fenntartásának leginkább kényszerítő jellegű eszközét.
 
A rendőrség hatékonysága iránti tudományos érdeklődés a nyolcvanas években nőtt meg nagymértékben, amikor is végbement egyes ázsiai és latin-amerikai államok „harmadikhullámos” demokratizálódása. A hatékonyabb, de egyszerre demokratikusabb rendőrség iránti mozgalom egy technikai jellegű jelenséggé fejlődött ki, mely a „demokratikus rendőri működés” (democratic policing) elnevezést kapta. Ez arra a megnövekedett igényre válaszul jött létre, mely a volt szocialista országok, s más, rendszerváltozáson átesett országokban (pl. Haiti) keletkezett.
Noha a rendőrség hatékonysága, s egy állam demokratikus berendezkedése közti viszonyt már sokan vizsgálták [Sung cikkében bőséges szakirodalom vezeti tovább az érdeklődőt], tudományos módszerek felhasználásával egyértelmű kapcsolatot nem mutattak ki. Arról is rengeteg esettanulmány készült, hogy hogyan rendelték alá az újonnan demokratizálódott államok a rendőrséget a jogállami követelményeknek, az emberi jogok védelmének, s a köz szolgálatának, de nem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a nagyobb fokú demokrácia hatékonyabb rendőrségi működést eredményez-e. A mérési bizonytalanságok és az empirikus kísérletek hiánya miatt nem sokat tudunk a demokratizálódás rendőrségi hatékonyságra gyakorolt hatásairól. [348.p.]
 
Az elmúlt harminc év nagy mennyiségű, ilyen irányú kutatási tevékenysége ellenére a hatékony rendőrség fogalma a mai napig tisztázatlan maradt. A jó rendőrségi működés (good policing) mást és mást jelent az egyes társadalmi csoportoknak. [349.p.] A felső- és középosztályoknak ez a status quo fenntartása és a kriminalitás elfojtása, az alacsonyabb osztályoknak pedig a jó rendőrség a becsületes rendőrt jelenti.
 
Sung is felhívja arra a figyelmet, hogy a bűnözési statisztikákat nem szabad alapul venni a rendőrség hatékonyságának méréséhez, mivel ezeket számos más (gazdasági és társadalmi) tényező is befolyásolja, s nem mutatják a (helyi) rendőrség vezetési és taktikai képességeit. [350.p.]
Krémernél is olvasható egy kiváló összefoglalás a bűnözési statisztika alakulásának – a rendszerváltást követően, Magyarországon – okairól. Ezek szerint:
 
A regisztrált bűncselekmények számára formális és informális tényezők alakítják.
Formális tényező a „bűncselekmények jogszabályok által kijelölt halmazának tartalma. Vagyis a regisztrált bűncselekményszám legelőször is attól függ, hogy a törvények miként és milyen cselekményekkel töltik fel azt, és hol húzzák meg a határokat a szankcionált cselekmények között. Másodsorban, a regisztrált esetszám függ a statisztikai adatrögzítés szabályaitól, vagyis attól, mi számít egy esetnek. Például egy vagy sok esetnek számít-e egy csalás- vagy betöréssorozat. A regisztrált események számát informális tényezők is befolyásolják, jelen esetben a rendőrség politikája, vagyis az, milyen következményekkel jár számukra az események számának növekedése, illetve csökkenése. Amennyiben az esetszám növekedésétől azt lehet várni, hogy a szervezet jelentősége és ennek következtében költségvetése és létszáma is növekszik, akkor ez bizonyos határok között hatással van arra. Ha viszont ellentétes az érdeke, az a regisztrált bűncselekmények számának csökkenését eredményezheti.
Nagyon fontos tényező, hogy a lakosság, pontosabban az áldozatok bizalommal vannak-e a rendőrség iránt. A bizalmatlanság, vagyis ha ügyükben nem várnak semmilyen eredményt, jelentős mértékben csökkenti a bejelentési hajlandóságot. Ekkor úgy tűnhet, mintha javulna a közbiztonság, holott valójában romlik, hiszen még a rendőrség is növeli a közbizonytalanságot. A rendőrség iránti bizalom viszont a bejelentett bűncselekmények számának növekedésével jár együtt. Másként fogalmazva, a nyilvántartott bűncselekmények száma függ a látenciától, a látencia pedig – többek között – a bizalomtól. A korszerű rendészetben az esetszám növekedése pozitívumnak számít.
Végül pedig a regisztrált esetszám függ a cselekmények valós számának alakulásától ás annak trendjétől. Ezt a hatás azonban csak akkor tudjuk megállapítani, ha az előző tényezőket változatlannak tekintjük, amivel óvatosan kell bánnunk, mert a rendszerváltás éveiben sem a jogszabályok, sem pedig az egyéb tényezők nem voltak állandóak.” [Krémer Bibliotéka 32-33.p.]
 
 
Értelemszerű Sung megállapítása, miszerint a rendőrség teljesítményét az alapján kell megítélni, amire ténylegesen befolyása van. Mivel a liberális demokráciákban a rendőrség felhatalmazását az állampolgároktól kapja meg, elkerülhetetlen, hogy hatékonyságát a lakosság elégedettségével mérjük.
Krémer [33.p.] és Sung is [352.p.] (valamint Sung által idézett Bayley, Brodeur, Worall és Clancy) egyértelműen leszögezik, hogy a lakosság bizalmától nagyban függ a bűnözési ráta, mivel a rendőrség iránt bizalommal viseltető lakosság nagyobb arányban tesz bejelentést az általa észlelt bűncselekményekről, mint az a közösség, amelyik nem hisz a rendőrségben. „A rendőrségi hatékonyság végső soron annyit jelent, amit és amennyit a rendőrség teljesít a közösség szemszögéből nézve.” [350.p]
 
Az újonna demokratizálódott társadalmakban jelentős változások mentek végbe a társadalmi alrendszerek minden szintjén, s a rendőrségeknek is meg kellett újulniuk.
Bayley megfogalmazásában: a rendőrség olyan a kormánynak, mint az él a késnek [Bayley, D.H. (1985), Patterns of Policing: A Comparative International Analysis, Rutgers
University Press, New Brunswick, 189.p.]
 
Noha elméletileg nem lehet kizárni azt, hogy a rendőrség hatékonyan működjön egy diktatórikus rezsimben, a gyakorlatban mégis a rendőrség hibás vezetése és a bizalomhiány jelenti a legnagyobb veszélyt a személyes biztonságra.
 
Sung – empirikus tapasztalatai alapján – négy modellt állít fel, amelyek leírják a mindenkori rendőrség és a demokratikus folyamatok (demokratizálódás) közötti lehetséges kölcsönhatásokat. A négy modell eltérő tartalmú, s együttesen azt mutatják, hogy rendkívül összetett a viszonyrendszer, mégis bizonyos körülmények együtthatásakor hasonló fejlődés következhet be a különböző országokban.
 
1. A pozitív lineáris elmélet
Ahogy az emberek egyre elégedettebbek a részvételi demokráciával, többet hajlandóak áldozni a politikai folyamatok költségeire, s a rendőrség egyre hatékonyabb működését várják el. Ugyanakkor a lakosság támogatja a rendőrséget (hisz benne), s ezáltal a hatékonyság is növekedik. [353.p]
 
2. A negatív lineáris elmélet
A rendőrség hatékonysága csökkenhet annak következtében, hogy megnövekszik a bűnözési ráta és a korrupció a megnövekedett individualizmus miatt. Egy olyan rendszerben, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az emberi jogok érvényesülésére, s a kompromisszumok megkötését politikai erénynek tekintik, a rendőrségi erőszak igénybevétele és az erőszakos konfliktusfeloldás nem kívánatos. Ez az elmélet szerint a demokrácia közvetve akadályozza a rendőrségi hatékonyságot, mert a társadalmi ellenőrzés visszaszorulása rendőrség iránti bizalomvesztést (korrupció) és cinizmust idéz elő, ezek pedig a rendőrség részéről tovább erősítik a korrupciós vagy éppen visszaélésszerű magatartásokat. Sung kimondja, hogy a „macsó” rendőrség nem teremt rendet és bizalmat. [354.p.]
 
3. Konvex pályájú elmélet
 
A konvex (U alakú) elmélet abból indul ki, hogy az új társadalmi rend megszilárdulásának elején csökken a rendőrség hatékonysága, viszont miután normalizálódott a helyzet, növekedni fog. Az átmenet alatt a rendőrség tevékenységének folyamatosnak kell lennie a bűnmegelőzés körében, de a politikai megfigyelés és az erőszak gyakorlásával kapcsolatosan tevékenységét abba kell hagynia. A lakosság olyakor még hosszú évekkel a váltás után is megveti és elítéli a rendőrséget a korábbi tevékenységéért. A rendőrség hatékonysága a rend fenntartását érintően gyengül, ha a közösség bizalmának kiépítését és az új szakmai ethosz kialakítását a startvonaltól kell kezdeni.
Ugyanakkor a bűnözés megnövekedése is megfigyelhető az újonnan demokratizálódott társadalmakban, s emiatt a lakosság úgy gondolja, hogy a rendőrség reformja a társadalmat még sérülékenyebbé teszi a bűnözéssel szemben.
Ha azonban a rendőrség reformja széles politikai konszenzuson alapul és sikerrel megvalósul, az kihatással van a hatékonyságra is. Amint a rendőrség az állam érdekeinek elsődleges szolgálatától az állampolgárok szükségletei felé fordul, a rendőrség tevékenysége is a bűnözés megelőzése és az állampolgárok szabadságának védelme szempontjából kerül értékelésre. Ebben a közegben a rendőrség autoriter beavatkozását maguk a polgárok vagy azok egy csoportja várja, s ha ez a jogállamiság (rule of law) elveivel összhangban történik, akkor a rendőrség hatékonyságát is megnöveli. Így szerzi meg ismét a rendőrség az elveszett hatékonyságot. [354.p.]
 
4. Konkáv pályájú elmélet
 
Ez a modell abból indul ki, hogy a kezdeti lelkesedés és optimizmus jellemzi a rendszerváltozást. A külföldi rendőrségi stratégiákat gyorsan importálják, melyeket alkalmaznak is. Hamarosan azonban kétely és cinizmus váltja fel a kezdeti lelkesedést, mely a rendőrség hatékonyságán is rajta hagyja a nyomát, mivel a bűnözés növekedése az átmenet időszakában – aminek lehetséges okait fentebb már összefoglaltam – a lakosság számára közvetlen kapcsolatot teremt a rendőrség elégtelen működésével. Emiatt a rendőrségi reformok végrehajtását megszakítják és a jogellenes magatartásokkal szemben a lakosság, a civilség újonnan megszerzett vívmányainak korlátozásával lépnek fel. Így aztán nem lesz biztonságosabb a közösség környezete, de a lakosság nagyvonalúan elnézi ezt és a rendőrség militarizálódását abban a reményben, hogy a várt biztonságot így jobban meg tudja teremteni. Az ilyen fejlődés aztán törvényszerűen olyan rendteremtéshez vezet, ami sérülteket vagy halált okoz. Sung azt is megállapítja, hogy ez a modell számos nyugati (stagnáló) demokráciában jelenleg is érvényesül. [355.p.]
 
 
Sung kutatási eredményei
 
A Világgazdasági Fórum 1999-ben kb. 4000 rendőrségi tisztviselőt kérdezett meg 59 országban, ezen kívül pedig közvélemény kutatásokat végeztek, s ennek adatai alapján alkotta meg Sung a modelljeit, illetve osztályozta a kérdéses országokat. Sung 59 ország összehasonlításával készült eredmények alapján azt állapította meg, hogy a konvex görbe alakú modell jellemzi az esetek nagy részében a demokrácia és a rendőrségi hatékonyság közti kapcsolatot.
 

Egy kicsit rólunk: Magyarország 3.75-öt kapott a rendőrségi hatékonyságára, hasonló eredménnyel bír Lengyelország és Csehország is. Ezek az országok demokrácia szempontjából hasonló mutatókkal bírnak, mint Ausztria, Németország vagy Finnország, mégis e kipróbált demokráciákban a rendőrségi hatékonysági index 6.62; 6.09 és 6.79. 

Szólj hozzá!


2011.05.22. 21:28 KarsaiK

Schengenről először (Monica Den Boer)

A Schengeni együttműködési rendszerről sokan sokmindent írtak már, talán éppen jelenleg is (rajtam kívül) s valószínűleg fognak is. Ez igaz erre az Olvasónaplóra is, Schengen többször is fog benne még ezek után is szerepelni, annak köszönhetően, hogy a Schengen I és Schengen II. szerződésekkel igen komoly fordulatot vett - többek között - a határon átnyúló rendőrségi együttműködés rendszere. Abban az értelemben különösen, hogy megalkotói képesek voltak új gondolatokat és újfajta modelleket kompromisszumképes javaslatokká transzformálni, amelyek aztán a megállapodásokban jogi tartalmat is nyertek.

Aztán persze a tényleges működés megkezdése sem ment a legolajozottabban, de mégis, a keretet kitöltő joganyag és megélt gyakorlatok organikusan fejlődtek (fejlődnek) azt mutatva, hogy az irány és a választott eszközök jók, csak éppen mindenkinek hozzá kell szokni. Van olyan állam, amelyik még mostanra sem tette ezt, de idővel mindenki beadja a derekát. Sajnos. Ezt most csak abban az értelemben mondom, hogy mindez azt is jelenti, hogy a határon átnyúló bűnözés virágzása nem hagy alább, így tehát a 20 évvel ezelőtti szükségszerűség ma is igaz.

Mindenesetre Monica Den Boer cikkét (Bibliotéka) azért tartom fontosnak az Olvasónaplóban is megemlíteni, mivel Schengen II. megkötése után kiválóan elemzi a szerződések tartalmát és "jóslatai" megvalósultak az eltelt 15 évben.

1. A rendőrségek hatáskörei szélesedtek, figyelemmel a határon átnyúló megfigyelés, a "forró nyomon" üldözés, valamint az ún. ellenőrzött szállítmányok határokon átnyúló követésének lehetőségére.

2. A nyomozás eszközei is bővültek, különösen a Schengeni Információs Rendszer felállítása és működtetése jelent a nyomozásokban nagy segítséget.

3. A rendőrségek együttműködése körében nagyobb autonómiát kaptak a rendőrségek, ami az információ cserében, és az együttműködések közvetlenségében jelent meg. Azaz nincs szükség bírói közreműködésre, nincs commission rogatoire (kommisszion rogatoár), ami egyébként a francia (jellegű) jogrendszerekben érvényesült.

4. A legfontosabb, filozófiai argumentnek tekinti Den Boer, hogy a schengeni rendszer megteremti a rendőrségek közös szellemiségét / bajtársiasságát / kollegialitását ("common esprit de corps"), de minimum az összetartását. Mindezt azért, mivel a fenti már-már forradalminak tekinthető újításokhoz az érintettek képzése és intenzív tapasztalatcsere szükséges, ami a komparatív szemléletet is megalapozza.

(100-102.p.)

Az összehasonlítás pedig, mint tudjuk a legalkalmasabb eszköz a sajátunk folyamatos értékelésére. S ez elvezet a szükséges megújuláshoz.

Ezen kívül még azt is jósolja Den Boer, hogy

a) a nyelvi, politikai, jogi és kulturális különbségek miatt nem lesz zökkenőmentes a schengeni együttműködés;

b) mivel a schengeni rendszerbe való belépést az egyes tagállamok nem egyszerre fogják megtenni, a polgárok számára érthetetlen, sokszor zavaró folyamatok várhatók;

c) a határon átnyúló cselekmények részletszabályait az egymással szomszédos államok bilaterális egyezményekben szabályozhatják, így aztán teljesen eltérőek lesznek az érdemi szabályok a schengeni övezeten belül.

(103-104.p.)

Igen, mindez valóban így történt és még így is fog... Rajtam kívül bizonyosan más is élt már meg olyat vagy hasonlót, hogy egy ajtó nyitva hagyása miatt a damaszkuszi gép utasai bekeveredtek a "schengenen belüli" váróba, így aztán mindenkinek ismét át kellett esni az ellenőrzésen...

S mégis. Az Európai Unió szerves fejlődése pontosan ilyen, s nem is lehet más. A nehézségek leküzdése és a különbségek lefaragása olyan célkitűzés, amiben óriási integrációs potenciál van, hiszen közös EU-s kézikönyvek (pl. határon átnyúló rendőrségi együttműködésről vagy határellenőrzési kiskáté) által előbb-utóbb mindenki ugyanazt és (majdnem) ugyanúgy fogja csinálni... Már ami itt a schengeni együttműködési rendszert illeti.

 

Szólj hozzá!


2011.05.08. 22:13 KarsaiK

Az "egyenruhás" bűnözés és a Btk. a közrend bűvöletében

Május 2-án lépett hatályba az a Btk. módosítás, ami az önjelölt "egyenruhás" rendfenntartók büntethetőségét teremtette meg önálló tényállásban. 

A Btk. szövege a következő:

Közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése
Btk, 217. § (1) Aki
a) olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel,
vagy
b) a közbiztonság, közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervez,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a helyi polgárőr szervezet tagjának a polgárőrségről szóló törvényben meghatározott feladatai ellátását úgy szervezi meg, hogy a helyi polgárőr szervezet a polgárőrségről szóló törvényben meghatározott együttműködési kötelezettségét nem teljesíti.

Van ennek szabálysértési alakzata is:

Közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése

218/1999 (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről: 110/D. § (1) Aki közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy ilyen tevékenység látszatát kelti, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

 

A Btk. tényállást a XV. fejezetbe, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények között, a rendészeti bűncselekmények közé helyezte a jogalkotó, lényegében érdemi indokolás nélkül.

Az ugyanis nem tekinthető jogalkotói indokolásnak (ti. hogy miért is van szükség a büntetőjogra), hogy deklarálja a jogalkotó, hogy a) van már szabálysértési alakzat (tudniillik ez előbb megszületett, s nem rendelkezik törvényi indokolással, lévén, hogy csupán kormányrendelet)

majd azt,

hogy b) a tevékenység szervezése már eléri a társadalomra veszélyesség olyan fokát, ami büntetőjogi fellépést igényel. Azaz a szabálysértési fellépés nem elég.

Ez tudniillik egy körbeforgó érvelés (petitio principii), amellyel végső soron nem tudunk meg semmit az okról. Mármint a szabályozási szükséglet okáról. 

Az ilyenfajta "indokolásokhoz" kezdünk azonban már hozzászokni, ami csak azért fájó, mivel egy jó miniszteri indokolás a jogalkalmazó számára a védendő jogtárgyat közelebb hozza s így jól használható eszközt ad(na) a kezébe a tényállás alkalmazása során. A törvény szövege persze az, ami mindenképpen irányadó. Nos, éppen ezzel van itt a legnagyobb probléma. A büntető jogszabályoknak olyanoknak kell lenniük - már amennyiben a törvényesség alapelve érvényesül (nullum crimen sine lege certa) -, hogy pontosan látszódjék a tilalmazott és engedett magatartás közötti határ, s hogy pontosan lehessen tudni, mi a büntetőjogi norma tartalma. Ha ez nem adott, azaz például túl általános a szöveg vagy elvont, akkor egy-egy tényállási elem vonatkozásában a jogalkalmazó maga dönti el, hogy mi tartozik bele s mi nem, ez pedig súlyosan sértheti a jogbiztonságot (is). Az új 217.§ szerint a szervezésnek "közbiztonság, közrend fenntartására" irányuló tevékenységre kell vonatkoznia.

A helyzet az, hogy a közrend és a közbiztonság olyan kategóriák, amelyek tartalma ugyan mindenki által értett és érzett, de nem tekinthetők olyan jogi fogalmaknak, amelyeket egy tényállásban aggálytalanul alkalmazni lehet. A közrend és közbiztonság fogalmak egyébként a rendészettudomány Szent Gráljai, minden valamirevaló rendészettudós megkísérli a definiálást - nyilván azért, mert a rendőrség mint a rendészettudomány vizsgálódásának tárgya olyan tevékenységet végez, aminek magja a közrendhez (közbiztonsághoz) kötődik. S hát jó tudni, hogy mivel is foglalkozunk.

Azért két kiváló fogalmat csak idecitálok. Irk Ferenc: a közbiztonság fogalma magában foglalja egyrészt az egyéni jogoknak (élet, szabadság, egészség, javak tisztelete), másrészt az állam és intézményeinek, továbbá a jogrend teljességének a védelmét(Irk Ferenc: Közbiztonság rizikótársadalomban. Magyar Rendészet 2007/3-4 10.o.

Finszter Géza: A közbiztonság kollektív társadalmi termék, amely az egyének és a közösségek tevékenységéből, az állami szervek hatósági intézkedéseiből, a polgárok önvédelmi képességeinek és a vállalkozói piac nyújtotta szolgáltatások együtteséből alakul ki.( Finszter Géza: A rendészet elmélete. KJK-kerszöv, 2003. 208.o.)

Sajnos (vagy szerencsére), a tudományos definíciókat nem lehet egy tényállás körébe vonni, így aztán a jogalkalmazó magára marad abban a kérdésben, hogy mit is tekintsen közrend, közbiztonság fenntartására irányuló tevékenységnek.

A Btk. meglevő fogalmi apparátusa sem segít ebben, hiszen a közrend és a közbiztonság kifejezések a bűncselekmények csoportosításánál (Btk. XVI. fejezet) jelennek meg, érdemi funkciójukat tekintve pedig az adott cselekmények jogtárgyának beazonosítását szolgálják. Vagyis szolgálták eddig. Azáltal, hogy megjelentek egy bűncselekményi tényállásban, eltérő jogi szerepet kaptak, vagy legalábbis ezt követelné a dogmatikai pontosság. Ennek viszont ellentmond a közrend / közbiztonság definíciós hiánya.

[Az csak hab ezen az egyébként nagyon nem ízlő tortán, hogy a Btk. eszmerendszerében a közrend magában foglalja a közbiztonságot, így tehát egyáltalán nem érthető, hogy mit is akart a jogalkotó az azonos rangú felsorolással.]

Így aztán - véleményem szerint - ez a tényállás csak látszólag konkrét és jól alkalmazható, a közrend és közbiztonság fogalmaknak köszönhetően olyan gumiszabályt alkotott a jogalkotó, amely meglehetősen tág körben fogja engedni a büntetendőséget. A másik lehetőség pedig az, hogy a jogalkalmazó visszafogott lesz s nem fogja alkalmazni a tényállást.

És ha pöttyös melegítőben járőröznek majd a közvigalom fenntartása érdekében?

1 komment


2011.05.01. 14:38 KarsaiK

A rendőr szava [ÉS] (Révész Sándor)

Az Élet és Irodalomban jelent meg a fenti című írás, meglehetősen őszinte hangvétellel és minden szempontból helytálló tartalommal.

Ez így nyilvánvalóan nem működhet, de a dolgok ilyetén elromlása nyilván többféle eredőjű folyamat eredménye, s emiatt az orvoslás csakis célzott, ám annál inkább hosszabb és komplex terápiát követelne. Amire a mai viszonyaink között nincs esély, bár meglepetés még érhet bennünket. Amit a 90-es években elmulasztott Magyarország megtenni, azaz azt, hogy a magyar rendőrséget átalakítsa és új eszmei alapokra helyezze, az lépten-nyomon visszaköszön: az emberek is pontosan úgy viszonyulnak a rendőrséghez, ahogy a korábbi rendszerben, s - úgy tűnik - a rendőrök között is vannak így ezzel néhányan.

Ugyan városi legendákra (vagy viccekre) hivatkozni ebben az Olvasónaplóban talán forradalminak tűnhet, főleg a célkitűzéseimet illetően, mégis, az alábbi pontosan ide kívánkozik, mivel tökéletesen megragadja "A rendőr szava" problematikát.

Az alábbi párbeszéd az USA-ban zajlik egy magyar rendőr és egy amerikai sheriff között.  
Arról volt szó, hogy a seriff elmesélte, hogy ha valaki gyorsan hajt, mögé megy az autóval,és felveszi azt a tempót, amivel az előtte haladó megy. Ha ez a tempó magasabb a megengedettnél, akkor kiszedi a kocsit és bírságol.  
Magyar rendőr kérdése tolmácson keresztül:
-És hogy bizonyítod, hogy valóban gyorsan hajtott?
Sheriff::
-Nem értem a kérdést. Még egyszer, please!
-Hogy bizonyítod be, hogy tényleg gyorsan hajtott?
-Hát, mögé megyek és megnézem a km-órámat, hogy mennyit mutat, ha felveszem a tempóját.
-Igen, de hogy bizonyítod?
-Nem értem...
-Hát, tegyük fel, az ember azt mondja, hogy nem is ment annyival.
-Nem mond ilyet.
-Miért nem?
-Mert én vagyok a sheriff. Én megmondom, mennyivel ment, és ő fizet.
-És, ha nem fizet?
-Akkor 24 órán belül bíróság elé állítjuk.
-És ott mivel bizonyítod, hogy gyorsan ment?
-Nem értem...- gondolkodik a sheriff, majd a tolmácshoz fordul - Azt lefordítottátok neki, hogy én vagyok a sheriff...?

Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a sheriff nem állítja, hogy gyorsan hajtott, ha az nem úgy volt. Főszabályként persze, hiszen azért ott is vannak fegyelmi vétségért elmarasztalt vagy bűncselekmény miatt elítélt rendőrök...

Szólj hozzá!


2011.04.14. 14:03 KarsaiK

Európai rendőrségi együttműködés 2. (Nagy Judit)

Nagy Judit cikkében (2010, Bibliotéka) arra vállalkozott, hogy bemutassa a magyar rendőrség szerepvállalását és részvételét az uniós együttműködések hálózataiban. Előrebocsátja, hogy a magyar hatóságok elismerést és megbecsülést szereztek számos szakterületen, jó lett volna megismerni ezen vélekedés reális alapjait, amelyek nem csupán a szerző, de más olvasó számára is megvilágítják a kedvező változásokat.

A tanulmány kifejezetten értékes része a bizalomról szól, méghozzá az Európai Unió "a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség" elnevezésű politikája körében. [A szerző nem használja a pontos terminus technicus-t, de azért tudni lehet, mire gondol.] E politika sikere a bizalmon alapul, figyelemmel arra is, hogy a kölcsönös bizalom elvét a tagállamok már korábban deklarálták, s az EUMSZ-ben kifejezett normatív tartalmat is kapott (EUMSZ 82. cikk).

A bizalomnak különféle szinteken kell jelen lennie:

- a különböző igazságügyi szerveknek és rendőrhatóságoknak bíznia kell egymásban, amennyiben együttműködnek a határokon keresztül.

- az európai polgároknak bízniuk kell abban, hogy jogaik garantálva vannak, függetlenül attól, hogy gyanúsítottak, tanúk, áldozatok vagy bármi egyéb, és bárhol is vannak az EU területén.

- a nemzeti kormányoknak és parlamenteknek is bizalmat kell fektetniük a fenti politika hatékonyságába. (44.o.)

A bizalom kialakítása és fenntartása eltérő intézkedéseket követel, így

- közös standardok az eljárási jogokban (garanciák)

- adatvédelem garantálása [egymás adatvédelmi rezsimjébe vetett bizalom]

- egyéni kapcsolatok fejlesztése (oktatás, tréning)

- egymás jogrendjének ellenőrzése a jobbítás és a tanulás szándékával. (45.o.)

 

A cikk több helyütt olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek értékesek és használhatóak lennének, azonban alátámasztás nélkül csupán a szerző véleményének tekinthetők. Kár értük.

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása