Rendészettudományi Olvasónapló

A közelmúltban kiváló előadást hallhattam Schubauer Lászlótól, aki a katonai büntetőjog hazai – szabályozási – állapota kapcsán fejtette ki álláspontját, de nem csak erről. Érdemes hát összefoglalni a hallottakat s néhány megjegyzéssel megemésztve itt is közzétenni.

A katonai büntetőjog szabályozása lényeges kérdés a rendőrség (vagy akár a rendészettudomány) számára, két, egymással összefüggő okból is. Amennyiben a rendőrség olyan fegyveres testület, amelyben a katonai rend és így a szigorú függelmi viszony és parancs-rendszer érvényesül – ilyen ma a magyar rendőrség -, akkor a parancs nem teljesítése esetére, illetve egyéb más, szolgálattal összefüggő függelemsértés esetére a katonai büntetőjogot kell alkalmazni. Ez pedig jelentősen eltér a „civil” büntetőjogi rendszertől.

 [Kiváló munkát olvashatunk az egész téma hazai szabályozásáról és rendszeréről Hautzingernél, lásd Bibliotéka]

Ez a rendszer érvényesül tehát a magyar rendőrségnél is mind a mai napig, mivel a rendszerváltást követően egyszerűen tovább élt az az alapvető filozófiai kiindulópont, hogy a fegyveres testületek nem nélkülözhetik a katonai rendet, s hogy a fellebbezhetetlen parancs az egyetlen módszer arra nézve, hogy hatékonyan működjenek az ilyen, rendkívül komplex feladatot ellátó szervezetek. Schubauer (is) alapvetően hibásnak tartja a kiindulópontot, a komplex feladatot ellátásának sikerét nem a katonai rend adja, hanem a megfelelő vezetés, munkaszervezés és a „munkavállalók” belátáson alapuló engedelmessége a céllal való azonosulás erkölcsi bázisán. Emiatt nem szükséges egyenruhába öltöztetni a szívátültetést végző orvosi team 40-60 fős állományát ahhoz, hogy a műtét (s mindaz, ami előtte s utána van) sikeres legyen. A szolgálati kötelezettségek nem teljesítését fenyegető szigorúbb (katonai) büntetőjogi felelősségnél pedig önmagában az a szokványos indokolás, hogy rendvédelmi szerveknél erre szükség van, Schubauer szerint azért nem állja meg a helyét, mert enélkül is működnek szervezetek (tűzoltóság). Azt már én teszem hozzá, hogy ez nyilván nem tartalmi ellenérv, de arra tökéletesen alkalmas, hogy kétséget támasszon. Ha pedig ez így van, akkor lehet(ne) gondolkodni alternatívákon, új megoldásokon, hátha ez a baja a magyar rendőrségnek.

A katonai büntetőjogban szabályozott bűncselekmények egyébként ötven éve lényegében változatlanok, azaz még egy olyan rendszerben születtek, amikor állampolgári kötelezettség volt a katonai sorállományú szolgálat, még akkor is, ha esetleg más preferenciái lettek volna az érintett személynek. Vagy akkor is, ahogy Schubauer fogalmazott, „ha még nem érték el az ideológiai fejlettséget”, ami szükséges volt a katonai szolgálat feltétlen engedelmességéhez. Így aztán a büntetőjogi fenyegetettséget kellett olyan módon megalkotni, hogy tulajdonképpen minden lehetséges élethelyzetet, amelyben szembeszegülhet a katona, bűncselekményként kellett definiálni. Hogy „kényszerrel lehessen biztosítani a katonaság és a többi fegyveres testület működését” (Schubauer).

S ezek a bűncselekmények éppúgy elkövethetők rendőrök által is.

Sejthetjük, a modern viszonyok között, amikor már a katonai büntetőjog elsődleges „célcsoportja” is teljesen más, mint ötven éve, hiszen a mai katonák Magyarországon is önként vállalják a szolgálatot, akkor a büntetőjogi szabályozás változatlan fenntartása meglehetősen kontraproduktív. Főleg, hogy az előbb említettek miatt a katonai büntetőjog számszerűen leggyakoribb alkalmazási területévé a rendőrök által elkövetett cselekmények váltak. Akik persze szintén saját döntésük alapján lesznek rendőrök, szóval a motivációt és az engedelmességet nem éppen a büntetőjognak kell kiváltani.

Egyetértek Schubauer álláspontjával, aki szerint érdemes lenne a katonai rendet megszüntetni, s a katonai büntetőjogi rendelkezéseket modernizálni a katonaság mai viszonyainak megfelelően. Persze a katonai rend megszüntetése már a rendszerváltozást követően is napirendre került, de a fent is említett kiindulópontot végősoron senki sem kérdőjelezte meg, így aztán kísérletek sem történtek más jellegű szervezeti modell megvizsgálására vagy esetleg (urambocsá’) kipróbálására…

 

A katonai büntetőjog reformja is várat magára, s elképzelhető az a forgatókönyv is, hogy annyira megreformálják, hogy meg is szüntetik sok más európai államhoz hasonlóan. Ekkor a katonai büntetőjog „civil evolúciója” (Hautzinger, 2010, 75.p.) bennünket is elérne.

Érdemes ezzel kapcsolatosan még egy tényezőre felhívni a figyelmet. A még hatályos Alkomány éppen a rendőrség vonatkozásában dodonai besorolást tartalmaz [a rendőrségről szóló rész címe: „A fegyveres erők és a rendőrség], ami Krémer szerint bizonytalanságot eredményezett a rendőrség alkotmányos berendezkedésben elfoglalt szerepét, így tehát alapvető jellemzőjét tekintve. Szerinte ugyanis a rendőrséget egyértelműen csak a diktatúrák sorolják a fegyveres testületek közé, s hát ezzel kezdődött a „rossz döntések kora” a rendészetpolitikát érintően [Krémer, 2010, 24-26.p., Bibliotéka]. Hiszen minden az Alkotmánynál kezdődik….

 

Az új Alaptörvény ebből a szempontból eltérő filozófiát képvisel, de nem biztos, hogy megfelelőbbet. A katonaság Most a 46. cikk elnevezése „A rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok”, ami – a fenti logikát követve – a rendőrség nemzetbiztonsági funkciókkal való felruházását kellene, hogy jelentse. A 46. cikk ezen túlmenően teljesen külön kezeli a két típusú szolgálatot, így a fenti logika követése – úgy tűnik – nem megalapozott. Kétségtelen azonban, szimbolikus üzenete - mert az van neki - ennek az elnevezésnek aligha megnyugtató.