Kovács Judit tanulmánya (A Független Rendészeti Panasztestület által folytatott panaszeljárás és a büntetőeljárási jogorvoslat metszéspontjai - Bibliotéka) igazi kincs a rendészeti joggal (így a rendészettudománnyal) foglalkozó hazai művek között, adekvát témaválasztás és ragyogó kidolgozás jellemzi, csak sajnálni lehet, hogy rövid a tanulmány, azt meg még inkább, hogy keveset olvashatunk a szerzőtől másutt is.
A cikk rendkívül érdekes kérdést vizsgál (ahogy a címében is megfogalmazza), amelyre pontos választ is ad a joggyakorlat eddigi elemzése és saját következtetések alapján.
A rendőri intézkedésekkel szembeni jogorvoslatok és a büntetőeljárási jogorvoslatok egymást részben átfedő halmazt alkotnak, így a metszetben joggal merül fel a kérdés, hogy mely jogorvoslati eljárásra kerüljön sor, ugyanis mind a döntést hozó szerv, mind az adott jogorvoslat eljárási keretei, mind pedig annak jogkövetkezményei jelentősen különböznek egymástól.
A Független Rendészeti Panasztestület (itt a továbbiakban FRPT) eljárásának alapja és ezzel kapcsolatosan fontos értelmezési és jogalkalmazási problémákra is megoldást találunk a cikkben.
„A vizsgálandó kérdés ilyen esetekben, hogy azon rendőri intézkedések, amelyeket a rendőr a nyomozó hatóság tagjaként, de az Rtv. alapján foganatosít, valamint a panaszosnak emberi méltóságát érintő egyes cselekmények (mulasztások) a nyomozás során gyakorolható panaszjog körébe vonhatóak-e.” 275.o.
Azaz a Be. szerint kell panaszt tenni az illetékes és hatáskörrel rendelkező ügyésznél vagy mehet a panasz a FRPT-hez.
A szerző kategorizálja az ügycsoportokat s a kollízió elvi lehetőségeinek korlátok közé (ti. azonosan kezelhető ügycsoportok keretei közé) szorításával a helyes „minősítést” is megalapozza.
Így az alábbi ügyek fordulhatnak elő:
a) a büntetőeljárás formális megindulása előtt foganatosított intézkedésekkel szembeni panasz, jogalap az Rtv. 92.§ (1) bekezdése
pl. igazoltatás, majd megbilincselés és előállításb) folyamatban levő büntetőeljárás során foganatosított rendőri intézkedéssel szembeni panasz
a. kizárólag Be. szerinti eljárási cselekményekre irányul a panasz (FRPT nincs hatásköre), Be. 196.§
pl. rendőrség kifogásolható idézési gyakorlatab. Rtv. szerinti rendőri intézkedésre irányul a panasz (FRPT lefolytatja a saját vizsgálatát),
pl. kifogásolható szolgálati fellépésc. az eljárási kényszerintézkedés (elővezetés) foganatosításának arányossági szempontú vizsgálata, Rtv. 15.§ (FRPT).
Annyi megjegyzésem lenne ehhez, hogy az arányosság vizsgálata alapvetően más jogalapot és más tartalmat hordoz, mint az intézkedések jogszerűségének „puszta” kontrollja, ezért ezt a csoportot teljesen önállóan lenne érdemes kezelni.
c) folyamatban levő büntetőeljárás során foganatosított rendőri intézkedés (kihallgatás) során a rendőr hangvételét kifogásoló panasz
Igazán értékes része a munkának ezen esetkört elemző néhány oldal, mivel itt a büntetőeljárás a rendőri tevékenységgel oly mértékben fonódik össze, hogy nehéz felállítani a határköveket – úgy vélem azonban, hogy a szerzőnek mégis sikerült.
Itt a kérdés az tudniillik, hogy „az ügyészség a Be. szabálya szerinti jogorvoslati eljárás keretében kivizsgálja és orvosolja-e a kihallgatások (más nyomozati cselekmények) során bekövetkező, az emberi méltósághoz való jogot sértő rendőri intézkedéseket (mulasztásokat). Amennyiben igen, a Testület érdemi vizsgálatot nem folytat. Abban az esetben azonban, amennyiben az ügyészség a nyomozati cselekményt ilyen aspektusból nem vizsgálja, a panaszos esetleg elesik a hatékony jogorvoslattól.” (282.o.)
Kovács leírja a Testület gyakorlatának változását és a Legfőbb Ügyészséggel folytatott jogértelmezési véleménycserét, aminek alapján ma már pontosan ki lehet rajzolni a határt:
„A Testület azon büntetőeljárásban történt rendőri intézkedéseket, amelyek a Be. szerinti speciális jogorvoslattal nem támadhatók – és amelyek közül legtöbb panaszos a rendőri hangnemet sérelmezte, de több esetben előfordult már az ivóvíz, illetve az élelem nem biztosítása is a panaszokban – (…), az Rtv. 11.§-ának (1) bekezdése alapján vizsgálja. Minden esetben felhívja az Rtv. 2.§ (1) bekezdésének második mondatát, amely szerint a rendőrség tiszteletben tartja és védelmezi az emberi máltóságot, óvja az ember jogait.” (284.o.)
Mindezek alapján elmondható, hogy a büntetőeljárás formális megindulása nem jelenti a FRPT eljárásának a kizártságát, hiszen a Be. szerinti panaszjog nem terjed ki minden elképzelhető jogsértésre – különösen alapjogi sérelmekre. Így tehát a FRPT vizsgálhat és meg is állapíthat alapjogsértést a folyamatban levő büntetőeljárásban is. Egy ilyet megállapító állásfoglalás azonban komoly hullámokat kelthet a büntetőeljárási bizonyítékok értékelése körében: a Be. 78.§ (4) bekezdése értelmében „nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.”
A „más tiltott mód”
amit persze a Be. nem definiál, a szakirodalom pedig izzadva próbál (kevés sikerrel) körberajzolnilehet az, hogy a tanúkihallgatás közben alapjogsértő magatartást tanúsítottak a nyomozó hatóság tagjai, így aztán szükségképpen el kell gondolkozni ennek bizonyításra gyakorolt hatásáról. Azt ugyanis prima facie nem mondhatjuk, hogy ami alapjogsértő, az nem tiltott. Legfeljebb találhatunk (?) olyan érdekeket, amelyek az értelmezés szorosságát (alapjogsértő = tiltott mód) enyhítik…
Mi legyen tehát a sorsa a FRPT elmarasztaló tartalmú állásfoglalásának? Küldje meg hivatalból az adott ügy nyomozását felügyelő ügyésznek vagy később a bíróságnak? Vagy a büntetőeljárási hatóságok figyelemmel kísérik az FRPT panaszeljárását? Mi kötelezi őket erre?
Úgy vélem, a szerző cikke gondolatébresztésnek is kiváló volt… remélem, más is így van vele, s nemsokára olvashatunk a bizonyítás és a FRPT előtti panaszjog lehetőségét közelebbről megvizsgáló tanulmányokat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gácsi Anett 2012.02.27. 20:41:38
A büntetőeljárás formális megindulását követően az FRPT által megállapított alapjogi sérelmek alapját képző rendőri magatartások pedig ezen utóbbiba (a kihallgatott személy tudatának befolyásolásával járó eljárások körébe) egyaránt beletartozhatnak. Amíg az élelem, ivóvíz megvonása (vagy nem megfelelő biztosítása), továbbá a láncdohányostól a dohányzás tartós megvonása a szakirodalom szerint a fizikai tettlegességet el nem érő, de azt megközelítő vagy azzal egyenértékű kínzás jellegű fárasztásnak minősül; addig a kihallgatottal való ordítozás olyan pszichikus jellegű befolyásolásnak minősül, amely a kihallgatott személyt akarata ellenére, vagy akaratával ellentétes vallomás megtételére befolyásol(hat)ja. [Varga Zoltán: A bizonyítékok értékelése. In: Jakucs Tamás (szerk.): A büntetőeljárási törvény magyarázata. 1. Budapest, 2003, 154-155. p.] Ha a terhelt, vagy a tanú akár a kínzás jellegű fárasztás, akár a pszichikus jellegű befolyásolás hatására vallomást tesz: az más tiltott módon történő megszerzésnek minősül, amelynek következménye az, hogy az abból származó bizonyíték még objektív valódisága esetén sem használható fel. [A Be. 78. § (4) bek. II. fordulatának fennállta esetén ugyanis a hatóság (a bíróság) nem mérlegelhet: ki kell zárni az így megszerzett bizonyítékot.]
Véleményem szerint az FRPT ilyen jellegű ügyekben hozott elmarasztaló tartalmú állásfoglalása a terheltek „oldalán” eljáró védőknek, valamint a tanúk jogi képviseletében eljáró ügyvédeknek adhat mankót ahhoz, hogy indítványozzák az eljáró bíróságnál az így megszerzett terhelti -, vagy tanúvallomás, valamint az azokból származó bizonyítékok kizárását. Talán ez tűnik a legéletszerűbbnek.