E-RendON

Az Olvasónapló egy kísérlet, amellyel tudományos közlemények feldolgozását kívánom elvégezni. A rendészettudomány tárgykörében született (1990-t követő) európai és nemzetközi szakirodalmi termést helyeztem célkeresztbe, mivel ez a tudományterület Magyarországon gyerekcipőben jár. [A hazai szakirodalmi eredményekről sem fogok hallgatni.] Célom ezzel a modern Olvasónaplóval a dokumentáció, illetve esetleges érdeklődők megnyerése a rendészettudománynak. A tudományos gondolatcsere sem lenne idegen számomra. (Dr. Karsai Krisztina, Szeged)

2011.08.10. 19:40 KarsaiK

Olvasható a R/EJ új száma

Új számmal jelentkezett a Rendészet és emberi jogok (R/EJ) c. folyóirat. Meg kell sajnos jegyezni: úgy tűnik, hogy a tanulmányok nem lektoráltak (legalábbis is nincs erre utalás). Ez szerencsére nem jelent szükségképpen alacsony szakmai színvonalat, mégis, egy új folyóirat…

Szólj hozzá!


2011.08.03. 06:14 KarsaiK

Ezt a folyóiratot mindenkinek - de legalábbis a rendőrségi vezetőknek (Police Practice and Research)

A Routledge által jegyzett (brit) folyóirat, ami 2000 óta évente hat számban jelenik meg, az IPES (International Police Executive Symposium) szakmai támogatása mellett működik. A folyóirat főként a társadalomtudományok területéről közöl tanulmányokat – bátorkodom a…

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása